* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 162.72 KB | |
| 2008-06-09 09:49:23 | |
 | |||||||
Nyilvános  718 | 1718 | Zalai Közlöny 1896. június 6. 23. szám 2. oldal - Galambok története | Zalai Közlöny Hetenkint egyszer, szombaton megjelenő vegyes tartalmú hetilap A cikk felismertetett szövege: Galambok és vidéke. Midőn a Z. Közlöny folyó évi 5-ik számában megjelent szerény cikkelyemet útnak bocsátottam, el voltam készülve valamiféle válaszra. A válasz megjött. Vártam gorombaságot. Az is megérkezett. Sejtettem, hogy Kis-Komáromot megteszik várhelynek. Sejtelmem is teljesült. Bevallom, hogy a választ Halász Imre úrnak több kötetet (?) kitevő jegyzeteiből vártam, a helyett azonban közli Csire István n.-bajomi lelkész úr tanulmányát, melyet figyelmeztetésre mások szívességéből már néhány év előtt olvastam. Konstatálom először is, hogy Csire István úr tanulmánya az én állításom egyikét sem gyengítette meg, hanem inkább azokat megerősítette, mi még annál inkább ki fog tűnni, ha a tanulmányban előforduló alaptévedéseket kimutatom. Alaptévedés az, hogy Kis-Komáromot megteszi előkelő helynek úgy polgári, mint egyházi szempontból és szerepelteti azon korban, mikor a mai Kis-Komárom még nem is létezett Megteszi erős sáncokkal ellátott végvárnak, hol a kanizsai törökök támadását bátran és véres fejjel verték vissza. A tévedés beigazolására hivatkozom a Corpus-Jurisra, melybe az 16l4-ik évben a törökkel kötött ideiglenes békekötés becikkelyettetvén, a végvárak is felsoroltatnak és a végvárak között említtetik Légrád, Komárvávos és Somogyvár, de Kis-Komáromról nem történik említés, mert az nem létezett. Komárvárosról részint mint községről, részint mint várhelyről megemlékezik IV-ik Béla király alapító oklevele (Codex Diplomaticus,) melyben a Vilhelmita-szerzeteseknek adományozza Komárvár és Körmend birtokokat. Kis-Komárom itt sem fordul elő. Komárvárosról részint tüzetesen, részint vonatkozásokban írnak Fuxhoffer, Pauer, Pray, Katona, Lányi-Knauz, de Kis-Komáromról nem emlékeznek meg a régebbi korból. Különben minden évnél legerősebb az 1713-ik évben kelt és Kis-Komáromra vonatkozó megszálló levél, mely világosan tanítja, hogy az a nevezett évben kezdett létezni. (Kis-Komáromi urodalmi levéltár.) Ezek szerint Kis-Komáromot nem lehet szerepeltetni 1623-ban sem polgári, sem egyházi szempontból. A somogymegyei levéltárban vannak akták, melyekben ilyen kifejezések fordulnak elő: „a kiskomáromi kapitány." Ezen kifejezések értelme fölött én igen sokat tépelődtem, míg végre azok magyarázatát boldogult Szabó Imre kúriai bíró úrtól nyertem meg, mely szerint Kis-Komárom a törökhódoltság alatt létezett mint gazdasági puszta és csendes időben itt lakott a komárvárosi vár parancsnoka is. Innen származik aztán a téves címezés is. Tehát a mai Kis-Komáromban sohasem voltak reformátusok, ezt állítottam és állítom most is; továbbá állítom azt, hogy a jelenlegi kiskomáromi templom sohasem volt református superintendensek temploma. E két állításom volt előbbi cikkelyem sarkpontja és azt nem találjuk megcáfolva a tanulmányban. Csire István úr azt állítja, hogy a mai Komárvárost akkor Kis-Komáromnak nevezték és innen lenne a református egyház elnevezése is. De hát kik nézték azt annak? Mikor kezdték és mikor hagyták el azt annak nevezni. Erre nézve nem találunk a tanulmányban feleletet. Hogy Komárvároson és Galambokon református egyház létezett, én azt soha sem tagadtam, hanem inkább állítottam és hozzátettem, hogy a komárvárosi református egyház alapját renegát katholikus plébános vetette meg. A törökhódoltság alatt a komárvárosi egyház többször visszakerült katholikus plébános igazgatása alá és erre vonatkozik a tanulmány azon többszöri meg-jegyzése "elvették az eklézsiát és a jószágot." Szerencsétlen pályatársam Tatai (Tátray) István, János szintén katholikus papnak neveltetett és mint katholikus pap küldetett Komárvárosra, hol renegáttá lett, kit Sennyei püspök onnan elűzvén, azontúl hasztalanul iparkodtak és erőlködtek Komárvárost a reformátusok maguknak visszaszerezni és megtartani. Ismét állítom, hogy itt e vidéken nem voltak nagy számmal a reformátusok. A komárvárosi református egyház nagyobb népességét azonban megmagyarázza azon roppant dimenzió, melyre az kiterjedt, hozzátartozván Lengyeltóti, Ötvös, Aszaló stb. Egy körülményre hívom itt fel Csire Imre úr figyelmét. A múlt század elejétől fogva a kis-komáromi plébániában pontosan vezettetik a katholikus vallásra visszatértek névjegyzéke s a jegyzékben többnyire galamboki és töllösi (ez a falu már megszűnt) lakosok nevei fordulnak elő, nagy ritkán lehet közöttük egyet találni Komárvárosról, pedig tudtommal ma ott nem lakik református ember, hát akkor hova lettek azok a nagyszámú reformátusok? mikor tértek viasza, vagy mikor költözködtek ki? Hol található ez feljegyezve? Szeretném még megmérni azon jegyzetek hitelességét, melyekre támaszkodva Csire István úr megírta tanulmányát. Alkalomadtán ezt majd megteszem, mert módomban van megtenni, csak hogy ez egy hetilap keretét jóval túlhaladja; de már most is feltűnhetik mindenkinek, hogy egy elveszett matrikulából állítólag valaki által történt kijegyzések nyomán egy vidék egyházi történetét megírják és eldöntendő az, hogy a kijegyző hűségesen, vagy pedig saját ízlése szerint dolgozott e? és feltűnik az, hogy ezek a régi iratok majd komárvárosi, majd kiskomáromi egyházról, majd pedig mind a kettőről beszélnek és pedig ugyanegy időben. Hivatkozom a névtárra és a Stettner-familia birtokában levő matrikula adataira. Állítottam, hogy a török mindig szigorú és kegyetlen volt a katholikusokhoz. Ezt rossz néven vették. A tanulmányban pedig szóról-szóra így van: „a török nem igen kedvezett birtokain a r. k. atyafiaknak." Jól tudjuk mi ezt, hiszen ezt annyi szomorú és véres okmány bizonyítja, hol igaztalanul és ártatlanul végig gázoltak rajtunk, mert meggyőződésünk szerint mertük szeretni hazánkat. Végül még csak azt mondom ki teljes bátorsággal, hogy e vidék történetét én olyan régóta kutatom s annyi és olyan erős adatok vannak birtokomban, hogy e tárgyban a vitatkozásra köztem és Halász Imre úr között nincsen meg a paritas. Azért én többé semmiféle vitában részt venni nem fogok, mert teljesülne rajtam azon régi latin közmondás: Vicco, vel vincor, semper tamen maculor. (Akár győzök, akár legyőznek, azért mégis mindig bepiszkítanak engem.) Végeztem. (Galambokon, 1896. V 25.) JUK JÓZSEF plébános. |
