* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 195.28 KB | |
| 2008-06-12 13:42:39 | |
 | |||||||
Nyilvános  946 | 2677 | Zalai Közlöny 1896. április 11. 15. szám 1-2. oldal - Galambok története | Zalai Közlöny Hetenkint egyszer, szombaton megjelenő vegyes tartalmú hetilap A cikk felismertetett szövege: Válasz. Szemben Juk József úrnak ama merész és nagyhangú állításaival, melyekkel a „Zalai Közlöny” 5. számában Galambok történetéről több elfogultsággal, mint történeti tudással megemlékezik s azt a kifejtésemet, hogy a XVI. és XVII. században Zalamegyében több protestáns egyház virágzott s különösen Kis-Komáromban ref. püspökök és esperesek székeltek, — erőlködik megczáfolni, sőt némi arrogantiával nevetségessé tenni: úgy erkölcsi becs-érzetem indításából, mint az olvasó közönség iránt való köteles tiszteletből, — Csire István somogy nagybajomi lelkésznek a „Dutántuli Prot. Lapban" 1890. évben megjelent, a régi kiskomáromi ref. egyház múltjára vonatkozó egyháztörténeti tanulmányát s nevezett lap akkori szerkesztőjének, Révécz Kálmánnak, kiegészítő czikkét vagyok bátor felelet, illetve válasz gyanánt közrebocsájtani, a mint következik: Kis-Komárom és vidéke történetéből. Írta: Csire István n.-bajomi lelkész. K.-Komárom. Zalamegyének e jelentéktelen kis városa, hajdan ugy polgári mint egyházi tekintetben, fontos szerepet játszott nemzeti történetünkben. — Mint végvár, bástyáival határt vetett az izlam-áradatnak, s különösen a kanizsai török várőrséget fékentartva, nem egyszer véres fejjel űzé vissza annak a délnyugoti vidéken csatangoló hordáit. Minket azonban kiválóan egyházi tekintetben érdekel e város, mely mint egykoron püspöki és esperesi székhely, egyik világító torony volt gyülekezeteink között, ma pedig régi dicsősége romjain búsan sóhajt a ref. Sion angyala: "névben él csak, többé nincs jelen." Hogy mikor reformáltatott K.-Komárom, annak emléke; mint legtöbb gyülekezeteinknek, elmosódott. De hogy korán megerősödött falai közt a megtisztított evangeliumi tudomány s erős protestáns fészek volt, mutatja az a történeti tény, hogy a XVII. századbeli nemzeti harczok idején, melyek — mint tudjuk — vallási küzdelmek is valának, Bocskay Bethlen szabad csapatai előtt készségesen kaput tárt s zászlót emelt mellettök. A vakbuzgó II. Ferdinánd uralma alatt űzött embertelen térítések templomfoglalások alkalmával K.-Komárom is elveszté vallásgyakorlati szabadságát, templomától, iskolájától s egyházi javaitól megfosztatott, de a linczi békekötés alapján, az 1647-iki országgyűlésen elébbi jogaiba visszahelyeztetett. A vonatkozó országgyűlési végzés Pápán az akkori superintendens Czeglédi Pál házánál hirdettetett ki s küldetett el K.-Komáromba gróf Nádasdy Boldizsár és Szeghi János királyi biztosok által eképen: „Somogy vármegyében*) Kis-Komáromi városban, azt a házat, mely a 90 restisuálandó templomok közül való és ennek előtte is az evang. minister bírta és tiszte szerint való hivatalját perágálta, minden pertinentiával, ugymint földével, vetéseivel. erdejével és akármi néven nevezendő proventusival együtt, miért, hogy a töröknek félelme miatt ad faciem loci nem mehettünk, azért ismét Pápáról restisuálunk." Ámde az országgyúlésileg biztosított vallásbeli szabadalom alig tartott fél századig. A török ugyanis kiveretvén hazánkból, kiskomáromi és szentgróti egyházaink azon ürügy alatt, hogy csak mint végvárak nyertek vallásuk szabad gyakorlatára jogot, e jellegük pedig megszűnvén, joguk is elveszett, a római katholikusok által elfoglaltattak, lelkészeik, tanítóik elűzettek. — a vesz-prémi r. kath. püspökség névtára szerint 1695-ben alapíttatott a plébánia Kis-Komáromban. — Az ekként elárvi tott két gyülekezet egyházi javaiból egyebet meg nem menthetvén, anyakönyveit, urasztali készleteit, jobb idők reményében Somogy Nagybajomban a Sárközy család kezei közé tette le megőrizés végett. Későbben a szent-grótiak az 1800. évben N.-Bajomban tartott egyházkerületi gyűléstől vissza-kérték és nyerték az őseik által, említett uri családnál letett egyházi ingóságaikat a következő jkönyvi pont igazolása szerint: I. Olvastatott a szentgróti ekkla kurátora több tagjai instantiája, melyben a V. Consistoriumot arra ké *) Kis-Komárom, Keszthely, Kanizsa ez idö-ben Somogymegyéhez tartoztak; 1715-ben csa-toltattak Zalához. rik, hogy bírja arra néh. T. Sárközy Gábor successorait, hogy azon ezüst aranyos poharat tálacskájával együtt, szinte keszkenőket, egy abroszt három szőnyeget, protocullom könyveit és 15 darab jószágleveleket, melyeket néhai T. Sárközy János ur, T. Sárközy Gábor urnak édesatya 1716 esztendőben április 25. napján az akkori háborgós időkre nézve, az ő ekklézsiájoktól reversális mellett, gondviselése alá vett, már most mivel ők nemes vallásuk gyakorlatára szabadságot nyertek, nekiek visszaadni ne terheltessenek. Jelenlevő T. Sárközy István coadiusor ur. ugyanazon recipicus néhai Sárközy Jánosnak unokája, dec-larálta, hogy a praetendált mobiliák kezénél vagynak, melyeket a szentgrótiaknak kész azonnal visszaadni, mihelyt azok néh. T. Sárközy János ur originális reversalisát producálni fogják." E jegyzőkönyvi adat nyomán, megkerestem a nagypiriti szt.-lelkész urat, mint a kinek egyházához tartoznak a szt.-gróli, ma már kevés ref. hivek. — kérve jóakaratú értesítését e régi ereklye, a matrikula felől a következő választ nyertem: "Én is érdekkel viseltettem a viseltetem anyaszentegyházunknak multjára nézve, e tekintetből kutattam én is a sz.-gróti protocullumot mely a nagypiriti évkönyvben is „igen régi és igen becsesnek neveztetik, de fájdalom, mindeddig is nyomára nem akadtam. Annyit bizonyít a piriti egyház történeti évkönyvbe is, hogy az 1800. évben a szt.-gróti egyház küldöttjei más egyéb tárgyakkal, átvették a protocullumot is — bár most is a t. Sárközy családnál volna. Hasonló sors érte a kiskomáromi anya-könyvet is, mely szintén nyomtalanul eltűnt.*) Szerencse, hogy Sárközy István a b. somogyi egyházmegyének nagytudományú gondnoka ki nemcsak névleg — mint sokan — de tényleg is a szó legnemesebb értelmében 52 évig, hív gondviselője volt nevezett egyházmegyének, a kezei közt levő ezen anya- . könyvből, az érdekesebb adatokat Tóth Ferencz számára kiirogatta, ki azok nagy részét egyháztörténetében, különösen pedig a "Túl a dunai ref. püspökök élete" czimű munkájában feldolgozta. Adós marad azonban egy ígérettel. — Említett munkája 154 lapján a somogyi esperességekről ezt írja : "ezen esperességekben (Somogyban régenten három esperesség volt: a kiskomáromi, kaposvári és szigetvári, melyet gyöngyösmellékének is neveznek) sok és szép ekklézsiáink voltanak. — Ezen hiányosságot másutt kipótolom, közölvén velem, a somogyi ekklák curatora T. Sárközy István ur a somogyi esperességekben volt régi ekklézsiák neveit a kiskomáromi matriculából." Tóth Ferecz levéltárát veje és örököse Liszkay József fölösleges óvatosságból a nemzeti múzeumnak adományozván, több fáradozásom után, sikerült onnét Dr. Kiss Áron ur szívességéből a kiskomáromi anyakönyvi érdesei kivonatokat a köztük több somogyi régi egyházaink neveit megszereznem. Úgy hiszem hasznos szolgálatot teszek vele, ha azokat e becses lapban is közzétéve, a végenyészettől megmentendem. "A kiskomáromi és sz.-gróti ekklák matriculájából tett jegyzések etc. Ez a matricula kezdődik 1623. A kiskomáromi ecclesiáról. A legelső prédikátor volt itt, ezen matriculába a ki a nevét beleírta, és az általa megkereszteltetteket is bejegyezte : 1. Pathai István püspök 1624. — lakott itt 1626-ig. 2. Deáki Sámuel pappá lett 1626. 3. Patonai Lőrincz pappá lett 1627. 4. Paxi István pappá lett 1628. ő Kanizsai Pálfi János 1634-ben lett *) Ezen tanulmány 1890. évben iratott, azóta a kiskomáromi régi anyakönyv megkerült, s meglátható Pápán a ref. egyházkerület levéltárában. pappá, a ki igy irta be nevét az anyakönyvbe: Ego Johannes Paulides Cani- saeus Ecclarum Orthodoxarum Helveticae confessionis in comitatibus Cis Da-nubianis existentium Episcopus indig-nus in praesidii Kis-Komaromiensis Ec-clesiae Pastoratu Deo annuente, successi Reverendo viro Steph. Paxio, anno mi-nisterii mei XXI. meuse septimo cur-reute, Episcopatus quinto, imense tertio ineunte, salutio autum per Christum Dominum partae 1634. Prédikált legelsőben. Dominica Rogate napján Jan. XVI 24—30. A Főurak akkor ezen ecclában ezek voltak, mint feljegyzette pag. Pálfi János Matri-cula 16. Supremus Capitaneus Gen. ac. Magniticu Dom. Stephanus Sárkány de Ar-kosháza, meghalt 1636. életének 57 -ik-évében pag. 56. pag. 206. Vicecapita-neus Gen. D. Volfg. Lengyel de Tothi — Equestris Tribenus Balthasar Sankó, Pedestres Vajvodae Joh. Baranyay, Joh. Szabatoni, Bened. Balassa Ant. de Reczy, Judicas Exercitus Math. Nárdai, Joh. Tömlöcztartó. Meghalt kanizsai Pálfi János 1639-ben (Folytatása következik.) |
