* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
A védett dokumentumok csak könyvtárunk épületén belül, az erre kijelölt pontokon tekinthetők meg! | |
| 4.11 MB | |
| 2017-11-23 13:28:29 | |
 | |||||||
Védett  0 | 127 | Könnyek - költemények | Írta: Nagy Lajos Nagykanizsa Gyarmati Gy. könyvnyomdája 1926. A következő szöveg a könyvből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: főiSCHL^.\' /\'ff /? ■ ■ KÖNNYEK KOLTEMENYEK NAGY LAJOS ¡f VITÉZ NAGY GYŐZŐ 1894. NOVEMBER 16. — 1926. MÁRCIUS 1. v Jío I. HÁBORÚ ALATT HADIFOGSÁG ALATT Miként az éjt kiséri a sötétség, Ugy kiséri a bánat lelkemet; Ikertestvérek ök, kiket egymástól Elválasztani többé nem lehet . . . N. L. NIOBE-FÁJDALMAK . . . Niobe-fájdalmak Nagy ideje van most, Nem szabad siratni Az elveszett harcost. Bár kedvesed után A szived szakadna: Titkold a fájdalmat! — Olyan idő van ma . . . Csendes otthonodban Mindig üres egy hely, Rá gondolsz naponta Ezer szeretettel. Felzokog a lelked Tengermély fájdalma S titkolod más előtt — — Olyan idő van ma . . . Vársz, vársz, a kedvesre, Reggel, délben, este, Zörrenő ablakot Nyiló ajtót lesve. Már hallani véled Léptét a pitvarba . . . Hej, hiába várod! — Olyan idő van ma . . . Vársz hónapok során, Reggeltől esteiig Szemed könyharmattal Gyakorta megtelik. S nem illik siratnod Az elveszett harcost — — Niobe-fájdalmak Nagy ideje van most! . . ÁLMAIMBAN . . . Álmaimban olyan gyakorta Látlak véresnek, haloványnak, Ahogy tán összelőtt testedre Hű katonáid földet hánynak. Mindig a vér és gyász kisérget Bús, hosszú éjeken keresztül; Lelkemben most is telet érzek Hogy a tavasz élete pezsdül. Teremtő Isten! Lesz-e vége E lélekőrlő állapotnak? Jön-e idő, melyben az arcok Örömkönnyek közt felragyognak? Vagy mindhiába álmodunk már Egy békés, boldogabb jövőrül S a kedvesért aggódó lélek Sorsába mind, mind beleőrül? . . NEGYEDSZER MENT . . . Negyedszer ment a regimenttel Oda, hol a halál arat; Ő azzal sohasem törődött Ki megy el s itthon ki marad? Hiába sír, zokog a lelkem, Az én szavamra nem hajol! . . Haza várom s tán azalatt már Folyik a vére valahol. Ugy féltem őt, ahol csatára Harsan a kürt, perdül a dob . . . S én Istenem, az ő korával Magam se lennék nála jobb! KARÁCSONY. I. A harmadik már, amely szomorúan Köszönt a vérező embervilágra, A harmadik már, amely segítségül A Megváltót könnyek között kiáltja. A harmadik már e véres karácsony, Melynek nincs békehirdető galambja, A harmadik, melyen embert az ember Gyilkos haraggal marja, űzi-hajtja. A harmadik már . . . s mégse az utolsó ? Nem lesz e földön többé soha béke? Egy vértenger s milliók sebzett lelke Hiába sír fel Istenhez az égre? Uram, irgalmas Isten! Meddig nézed A Káin-lelkek gyilkoló haragját Hogy képedet, az istenit szelídet Az emberek egymásról lefaragják ? . . 10 II. Minékünk is szomorú ez az ünnep! Lélekölő gondjaink el nem ülnek. A szívünkön, mint őrlő szú a fában Szünetlen csüggedés, szomorúság van. Öröm, az nincs ... és nincsen hit, reménység, Egyet érzünk: lelkünk kétségbe\'sését. Karácsonyfánknak egy-két gyertyaszála Ma nem világit arcunk mosolyára. Valakit várunk . . . , várunk szivszakadtan, Ki tán halott, de még elsiratatlan; Akinek nálunk, — már harmadik éve, — Nem ül e napon senki a helyére, Akit e rémes világpusztuláson Harmadszor nem lát itthon a karácsony. Akinek egy rövid sornyi irása Reményünknek lenne rózsanyilása; Ki tán fogolyként mérhetetlen távol Tekint ki zord cellája ablakából; Avagy talán régen megtért pihenni Oda, hol nem fáj többé semmi, semmi . . . 11 — CSÜGGEDÉS. Teknősbéka módján halad A nap, a perc, a pillanat. Folyton várok, remegve, félve, Nem is sokra, csak egy igére. Ha olvashatnám levelének Csak egy szavát . . . , annyit, hogy: élek! De napnak nap kullog nyomába, Várás, reménység mind hiá |
