* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
A védett dokumentumok csak könyvtárunk épületén belül, az erre kijelölt pontokon tekinthetők meg! | |
| 9.24 MB | |
| 2018-01-16 12:59:31 | |
 | |||||||
Védett  1 | 377 | Gombkötő Béláné sz. Stampfel Alíz - Visszaemlékezéseim | kézirat Visszaemlékezéseim (Gombkötő Béláné) sz: Stampfel Alíz „Lici” 1939. 03. 02. Óvoda (német nyelvű) Volt Nagykanizsán egy német nyelvű óvoda. Az óvó néni neve „Juci tante” volt. Tanulgattunk ott szépen német mondókákat, melyekre még ma is emlékszem! Egyszer jött a „Mikulás”. Én nagyon féltem tőle, míg ott volt állandóan sírtam. Egyszer aztán kitettek bennünket (Szilvit és engem) az óvodából. Nem tudtam felfogni, hogy miért, és azt sem, hogy az egyik kislányt, aki az óvodás barátom volt, miért nem tették ki. /A kislány neve: Lugosi Ildikó volt, az akkori nagykanizsai polgármester Krátky István unokája./ Ui: Később úgy emlékszem első elemibe Ildikóval egy osztályba jártunk, Szilvivel együtt a Rozgonyi utcai elemi iskolába. Kilakoltatás Második emlékem a kilakoltatáshoz kötődik. A Deák tér 4. sz. házban laktunk. Nagymama is és mi is külön–külön lakásban. Az udvarban volt egy külön épület, mely apu szövőüzemeként szolgált. Ott többen dolgoztak: szőttek, fontak, oda nekünk nem volt szabad bemenni. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy az udvar egy része tele van rokkákkal, stb. A többi holminak nem tudtam a nevét. A Király utcában kapott apu valamilyen raktárhelységet, oda lettek szállítva különböző dolgok. Arra nem emlékszem, hogy szövőgépek, szövőszékek is ott lettek volna, csak arra, hogy tele volt mindennel a raktár. Közben – nem emlékszem, hogy történt – egyszer csak ott laktunk a Deák tér 4. sz. ház (ma a Felső templom plébániája) kapualjában. Ott voltak az ágyaink, stb.. A papok jöttek-mentek, anyu köszönt nekik: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” – Fogadták is a köszönést. „Mindörökké Ámen!” Azóta sem tudtam feldolgozni magamban, milyen lelkiismerettel tudták ezt megtenni. Egy bizonyos idő múlva elkerültünk a kapualjból. Kaptunk egy „lakást” a Báthory u. 24. sz. házban. Ez a lakás egy bolthelyiség volt, mely két részből állt. Az utcai rész rolóval le volt húzva, a másik „szoba”egy előszobába nyílt. Az előszobán keresztül egy másik család is lakott a házban. (Kruppai József és felesége, két gyermekük: Jóska és Karcsi.) Az udvaron volt egy kerekes kút és egy közös használatú WC, vagyis budi – tele… Éltünk a Báthory u. 24. sz. alatti házban. A ház tulajdonosa egy Schlozinger (Slézinger) nevű család volt. Én nem ismertem őket, csak a nevükre emlékszem. (Úgy gondolom, – a nevűk után ítélve – hogy ők is zsidó emberek lehettek.) Az első időkben szépen meg volt a két család (Kruppaiék és mi Stampfelék) együtt. Fogalmam sincs, hogy ez milyen időintervallumot jelenthetett, de valamikor jött a rendelet, hogy minden zsidónak, illetve zsidó származású személynek hordania kell a „sárga csillagot”. Hatágú Dávid csillag. El is készítette mindenki, akire ez vonatkozott. Nálunk anyu volt zsidó származású, de mikor összeházasodtak apuval, akkor felvették a katolikus, keresztény vallást. (A zsidóságnál van egy törvény, ha valaki zsidónak születik, az is marad, és a leánygyermekeken keresztül ez tovább folytatódik.) Szóval anyunak is hordania kellett volna a sárga csillagot, de apu nem engedte ki az utcára, inkább ő tűzte ki, és ő járt vásárolni. Bizonyos idő után ennek is vége szakadt. Aput behívták katonának, munkaszolgálatosnak. Ezután kezdődött sok minden. A házban lakó Kruppai gyerekek reggeltől estig mondogatták ránk: Eb vér, Kutyavér Fele Zsidó, Fele Vér. Én ennek értelmét akkor nem tudtam felfogni, gondolom ők sem. Anyuék mindig szeretetben neveltek bennünket. Csúnya szavakat soha ki nem ejtettek a szájukon, így mi sem, ezért megdöbbentett a következő dolog. Valahol a közelben lakott egy kislány, hozzánk hasonló korú 3-4 éves. Ez a kislány gyakran átjött hozzánk játszani. (A nevére már ne emlékszem.) Egyik alkalommal, mint egy őrült b |
