* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 4.73 MB | |
| 2020-04-20 10:59:15 | |
 | |||||||
Nyilvános  119 | 672 | Cím: Pénzintézetek és működésük a dualizmus korában Nagykanizsán | Szerző: Horváth Tamás (1948) Szerz. közl: Horváth Tamás Kiadás: Nagykanizsa : Nagykanizsai Városvédő Egyesület, 2017 Sorozat: Nagykanizsai honismereti füzetek/42. Eto: 336.71(439)"1867/1918" ; 943.9Nagykanizsa ; 908.439Nagykanizsa ; 908.439.121Nagykanizsa Tárgyszó: Nagykanizsa ; bankok ; dualizmus ; dualizmus kora Szakjel: 336 Cutter: H 92 Nyelv: magyar Oldal: 52 p. A következő szöveg a könyvből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: Nagykanizsai honismereti füzetek PÉNZINTÉZETEK ÉS MŰKÖDÉSÜK A DUALIZMUS KORÁBAN NAGYKANIZSÁN 33 £ 14-3 Sj Horváth Tamás PÉNZINTÉZETEK ÉS MŰKÖDÉSÜK A DUALIZMUS KORÁBAN NAGYKANIZSÁN Nagykanizsa 2017 Kiadja: Nagykanizsai Városvédő Egyesület Felelős kiadó: Cserti Tibor elnök A fotókat készítette: Lengyák András © Horváth Tamás ISSN 1216-3724 ISBN 978-615-80755-0-3 A szöveget gondozta: Ruzsinszky Klementina Tördelőszerkesztő: Lengyák András ELŐSZÓ ÉS AJÁNLÁS Az 1867. évi kiegyezés megteremtette a gazdaság fejlődéséhez szükséges politikai stabilitást, egyúttal megnyitotta az első világháború végéig tartó dualizmus időszakát. Magyarország történetében ez a korszak a tőkés fejlődés kibontakozásának ideje volt. Az egységes és védett piac, a tőke és a munkaerő szabad áramlása, a szabad verseny, a második ipari forradalom hatására a magyar gazdaság különböző szektorai a gyors növekedés pályájára álltak. A tőkés modernizációt a kiépülő, korszerű hitelrendszer biztosította. Az erőteljes lendületet kapott gazdaság egyik leggyorsabban fejlődő és teijeszkedő ágazata a hazai pénzintézetek hálózata volt. A létrejött bankok, takarékszövetkezetek nem pusztán az ipar és kereskedelem fellendítésének segítői, pénzügyi forrásai voltak, hanem a lakosság számára szükséges hitelekhez való hozzájutást is gyorsabban és egyszerűbben tették lehetővé. A pénzintézetek a helyi modernizáció financiális hátteréül is szolgáltak. Meghatározó szerepet töltöttek be a városok infrastrukturális fejlődésében, a települések városi jellegének erősítésében. Ez a folyamat követhető nyomon Nagykanizsa város történetében is a tárgyalt időszakban, s dolgozatomban ennek részleges bemutatására vállalkoztam. Kiegészítéseként mindannak, ami a városunk múltját feltáró, s eddig megjelentetett monográfiákból megtudható a helyi pénzintézetek működéséről, mert ezek a kiadványok csak érintőlegesen foglalkoztak a bankszektor történéseivel. A Barbarits Lajos által írott „Nagykanizsa" monográfiából a pénzintézetek alapításának ideje és vezetőinek neve pontosan megtudható, de a pénzintézetek működését sem ez a könyv, sem pedig a később megjelentetett helyi vonatkozású monográfiák nem taglalják. Közel két évtizeden át történelmet tanítottam a helyi Batthyány Lajos Gimnáziumban. A tantárgy szeretete és a múlt iránti tisztelet is arra indított, hogy e hiánypótló dolgozattal 3 városunk történetének feltárásához, teljesebbé tételéhez hozzájáruljak. Köszönöm a Nagykanizsai Városvédő Egyesület vezetésének, Cserti Tibornak és Papp Ferencnek, valamint Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Humán Bizottságának, hogy támogatásukkal lehetővé tették e kiadvány megjelenését. Külön is megköszönöm Lengyák András és Ruzsinszky Klementina önzetlen szerkesztői munkáját. Ajánlom e könyvecskét elsősorban a pénzügyek területén dolgozóknak, de jó szívvel mindazoknak is, akik a város múltjához kötődő intézmények történetét részletesebben szeretnék megismerni. Horváth Tamás 4 A magyar Mtelügy története, akárcsak a hazai pénzintézeteké, a XIX. század negyvenes éveiben kezdődött. A pénzintézetek közül elsőként a takarékpénztárak intézménye jött létre humanisztikus jelleggel. Eredetük erre vall, hiszen nem tőkepénzes üzletemberek hozták létre az anyagi haszon reményében, hanem a régi magyar nemességnek azon tagjai, akik felismerték a külföldi országokban már meghonosodott takaré-pénztárak hasznosságát és jelentőségét. A takaréküzletnek már voltak előzményei nálunk is. A harmincas években osztrák takarékpénztári fiók működött Pozsonyban, Győrben, Nagyszombaton, ezek azonban a begyűlt tőkékkel nem a hazai hitelállományt gazdagították. Fáy András, az első hazai takarékpénztár létrehozója, áttanulmányozta az európai takarékpénztárak szerkezetét. Kizárta a magas osztalékra spekuláló nyerészkedést, s a részvényesek, illetve alapítók befizetéseit nem nyereséges befizetésként, hanem emberbaráti, hazafias áldozatként fogta fel. Mint látni fogjuk, ez a kezdeti humanisztikus szemlélet később eltorzul, előtérbe kerülnek a pusztán anyagi szempontok. Az 1840. január 11-én működését megkezdő első takarék-pénztárunk irányt jelölt hazai takarékpénztáraink fejlődésének, és a hasonló intézetekre saját bélyegét nyomta rá, ezért indokolt és érdemes néhány jellemző vonásával megismerkednünk. Fáy András az alapítványt 40 ezer forintra tervezte, amit 200 darab 200 forintos részvény alkotott.1 Minthogy a tőke csak jótállásul szolgál a betétesekkel szemben, a részvényesek nem kötelesek a részvényeket befizetni, csakis annak kamatait. A részvényes egyesület jótállása 10 évig tart; veszteség vagy bukás esetén részvényeik erejéig felelősek, s a biztosított 200 forint után a törvényes 6 százalékot kötelesek előre pontosan fizetni. A részvényeseket mint alapítókat, akik az intézet veszélyeiben is osztoznak, illeti a közvetlen kezelés és felügyelet. A be- 1 Magyarország pénzintézetei, Bp., 1805 (23. 1.) 5 tétek 20 koronától 200 forintig terjedhetnek, a bennhagyott kamatot félévenként tőkésítik, de a 200 forintot meghaladó kamatozás megszűnik. Az első hazai takarékpénztárban a kölcsönzés alapvetően ingatlanokra történt, itt tekintettel voltak az úrbéres paraszt-gazdákra is. Az ingatlanokra adott köles önökön kívül az intézet kezdettől fogva váltóleszámítolással és előlegezéssel is foglalkozott. 1847-ben fizette az első osztalékot az intézet, részvényenként 12 forintot, s itt már elkezdődik a humanisztikus jelleg lebontása, amelyből a későbbiek folyamán annyit őriznek meg, hogy az évenként fennmaradó tiszta jövedelemből jótékony célokra is fordítanak. Még 1840-ben a Pesti Hazai Első Takarékpénztár alapításával egyidőben kezdte meg működését az aradi takarékpénztár. 1841- ben alakult meg a nagyszebeni takarékpénztár, majd 1842- ben a pozsonyi és a soproni. Az első intézetek alapítását újabbak követték. 1844-ben lét- • rejött a győri, a kassai, az esztergomi és a kőszegi takarék-pénztár is. A megalakulás sorrendjében tizennegyedikként, 1845. augusztus 2-án létesítették a város első pénzintézeteként a Nagykanizsai Takarékpénztárt. Főigazgatónak Tárnok Alajost, aligazgatónak Cherner Igná-ezot választatott. A választmányi tagok között találjuk Csányi Lászlót és Deák Ferenczet is.2 Az országban megalakult pénzintézetek jótékony hatását a betétek gyors emelkedése mutatja.-3 Ezen összegek nem a nagyobb üzletekben pillanatnyilag felszabadult forgótőkék elhelyezéséből alakultak ki, hanem a kisjövedelmű társadalmi osztályok megtakarításaiból. A nagyobb tőkék elhelyezését maga a takarékpénztár szerkezete gátolta meg azáltal, hogy meghatározta a betétek maximumát. A jel- 2 Adatok a Nagykanizsai Takarékpénztár Részvény-Társaság ötvenéves fennállásának történetéből. Nagykanizsa, 1895 (4. 1.) 3 Magyarország pénzintézetei, Bp., 1885 (25. 1) 6 zálogi kölcsönre nagy figyelmet fordítottak, s bár ezekben a városi ingatlanok is jelentékeny szerepet játszottak, a földhitel sem nélkülözte a takarékpénztárak támogatását. Az 1848. IX. törvénycikk országos kárpótlás mellett kimondta az úrbériség eltörlését. A földbirtokos osztály így elesett attól a jobbágyszolgálati munkától, amellyel korábban minden költséges befektetés nélkül megmunkáltathatta földjeit. Miután a közteherviselés is új terheket jelentett számukra, a hitel-igénybevételt a földbirtok sem nélkülözhette többé. Érmek felismerése vezet majd el az első földhitelintézetek felállításához. 1842. április 30-án tartotta meg alakuló közgyűlését a Pesti Miagyar Kereskedelmi Bank, amely működésének súlypontját a kereskedelmi hitel legalkalmasabb formájára, a váltóleszámítolásra fektette. A bank nagy szerepet játszott a gazdaság fejlődésében; közlekedési és ipari vállalataink egyaránt támogatóra találtak benne. Az 1848. évi forradalom a jobbágyrendszer és a feudális kiváltságok felszámolásával alapvetően új feltételeket teremtett a magyar gazdasági fejlődés számára. Ez a fejlődés szoros kapcsolatban állt a modern bankrendszer és a közlekedés kiépülésével. A mezőgazdaság tőkés átalakulása, majd az ipar forradal-masodása nem előzte meg a modern közlekedés és hitelrendszer kiépülését. Szinte párhuzamosan, egy időben ment végbe a mezőgazdaság, az ipar, a közlekedés és a hitelrendszer forradalmi változása. A nagy és egyszerre jelentkező, tőkeigény ugyanakkor ellentétben állt a belső felhalmozás gyengébb feltételeivel. Az 1848-ig megalakult pénzintézetek zömmel kisebbek. 1849. április 6-án Windischgratz kimondta a magyar pénzjegyek végleges felszámolását, és követelte az ércalap átszol-gáltatását. Az első magyar felelős númsztérium megbízásából pénzintézeteink közül a Pesti Kereskedelmi Banknak jutott a magyar bankjegy kibocsátási és kezelési joga. A szabadságharc leverése után a magyar pénzjegyeket értéktelenné nyilvánították. 7 Ez az intézkedés érzékenyen érintette az akkor meglévő pénzintézeteinket. Nagykanizsai vonatkozásban annyit jelentett, hogy az intézet birtokában lévő 2212 forint 30 krajcár magyar pénzjegyet is minden ellenérték nélkül 1849. szeptember 29-én kellett beszolgáltatni. Ezzel az intézet olyan veszteséget szenvedett, amely az előző években összegyűjtött 600 forint tartalékalapot, továbbá pedig a következő 3 év jövedelmének körülbelül 50%-át felemésztette.4 A nagykanizsai takarékpénztárt egyébként eredetileg 300 darab, egyenként 100 ezüst forintról szóló részvényre alapít-tották, melyekre 50%-tóli, vagy le részvényenként 50 forintot, összesen 15 000 forintot fizettek be. A szabadságharc bukását követő időszakban új rend lépett életbe. Több olyan intézkedés történt, amely a haladást szolgálta: az úrbériség rendezése, a harmincadok eltörlése stb., ezeket azonban ellensúlyozta az általános elnyomás, a behozott súlyos adók, a megzavart valutaviszonyok. Hiteléletünkben a fejlődés megtorpant, stagnált. Takarék-pénztáraink a megszorítások ellenére is életképeseknek bizonyultak. Üzletmenetükben változás következett be, az osztrák polgári törvénykönyv kamatmegszorító intézkedései következtében, részben pedig annak a folyamatnak eredményeként, amely takarékpénztárainkat letéti bankokká változtatta. Mihelyt elhelyezést kerestek a jelentősebb forgótőkék, mind nagyobb figyelmet kellett fordítani az olyan üzletágakra, amelyek nem tartják sokáig lekötve a kikölcsönzött tőkét, hanem gyors körforgásban kerülnek vissza az intézethez. Az Osztrák Nemzeti Bank 1851-ben megnyitotta pesti leszámítoló fiókját, amit újabb bankfiókok felállítása követett. A Pesti Kereskedelmi Bank is folytatta jövedelmező működését, az ötvenes évek derekára hitelforgalma jelentősen megnövekedett. A megemelt osztrák adók keményen sújtották az egyébként is legyengült földbirtokos osztályt. A magyar földbirtoki hi- 4 Adatok a Nagykanizsai Takarékpénztár Részvény-Társaság ötvenéves fönnállásának történetéből. Nagykanizsa, 1895 (5. 1.) 8 telintézet engedélyeztetése ebben az időszakban nem volt megvalósítható. Engedélyt kaptak viszont az Osztrák Nemzeti Bank jelzálogi osztályának felállítására 1855-ben. A problémákat azonban ez az intézet nem oldhatta meg. 1863-ban kezdte meg végre működését a Magyar Földhitel Intézet 1 677 000 forint alapítvánnyal.5 A hitelrendszer fejlődésében ugrásszerű változás következett be az 1867. évi kiegyezéssel. A konszolidáció és a fellendülés hatására, amely a kiegyezést megelőző politikai válságot és mérsékelt konjunktúrát felváltotta, megindult a külföldi, főleg az osztrák bankok nagy arányú behatolása. A bécsi Credit-Anstalt-tal már az 1865-ben megindult tárgyalások eredményeként létrejött a Magyar Általános Hitelbank. Gombamód szaporodtak el a pénzintézetek, biztosítótársaságok, hitelegyletek. Az élénkebb mozgást különböző tényezők összhatása idézte elő. A legfőbb hatás kétségkívül a politikai élet jobbra fordulása és a független nemzeti léthez fűzött remények voltak. A vállalkozási szellem ébredését elősegítette a forgalmi csere közegének hirtelen megszaporítása is. A forgalmi jegyek megszaporodása jó hatással volt a gazdasági életre, a kamatláb nagyságának leszállítása, s az olcsó pénz szinte csábította az üzleti világot új és új vállalatok alapítására. A szokatlan pénzbőség, amelyet az állami papírpénz kibocsátása és a külföldi tőke elhelyezésének helykeresése, valamint az eladott magyar gabona ellenértékéként befolyt összegek idéztek elő, fellendítették gazdasági életünket. Az 1867-es év az akkor mintegy 17 000 főnyi lakosú Nagykanizsát nagy gondok közepette éri. „Mióta ez év július 8-án, urunk királyunk fejére sz. István koronája feltetetett és ezáltal minden akadályok, melyek ki-mozdíthatatlan önsúlyú sziklaként a törvényhozhatás útjában álltak, szerencsésen elgördíttettek, be kell minden elfogulat- 5 Magyarország pénzintézetei, Bp., 1885 (67. 1.) 9 lan embernek ismerni és lehetetlen elismerést nem szavazni ama tevékenységért, mely által a közel két évtizeden át meg-szakasztva volt törvényhozás előidézte hiányokat kitölteni iparkodnak is, hogy a kormány és az országgyűlés megfeszített szorgalmat fejtenek ki, részint a fennálló törvények módosítására, részint pedig újak alkotása körül. Kanizsa... mely régi okmányok szerint a szabad királyi városok közé tartozott és jelenleg is minden tekintetben — akár a benne lakó népesség, értelmiség számát, akár kereskedelmi piaczát, akár összeköttetését tekintve — a két megyének (Somogy és Zala) legjelentékenyebb helye, még pedig nem csak azért, mivel 3-4 felé ágazó vasúti összeköttetésnek a központja, hanem azért is, mivel hazánknak délnyugati irányban ez a végvárosa, s oly nagy számú magyar népességgel bír, minőt a dunántúli városok közül alig 1-2 képes felmutatni. A legrégibb időktől fogva itt összpontosult, hogy többet ne mondjunk, a két megye kereskedelme, ez volt azon piacz, hóimét hazánk termesztvényei a természettől mostohán ellátott déli osztrák örökös tartományokba, sőt az adriai tenger felé a külföldre szállított mindamellett városunk a régi időkben még oly szerencsés sem volt, hogy azt egy megye székhelyévé választotta volna..." — írta a Zala—Somogyi Közlöny 1867. július 21. számában. Az írásból kitűnik, hogy a város életének egyik központi kérdése „kifelé" a már régóta vágyott megyeszékhelyi rang megszerzése, „befelé" viszont, mint arról a korabeli sajtó írásai sűrűn tudósítanak, már erősen érződik Nagykanizsa és Kis-kanizsa ellentéte, mely aztán 1868-ban tényleges elválásra is vezet, s 10 évig tart. Ez a korabeli viszonyokhoz képest jelentékeny város már túl van az 1840-es évek gazdasági megrázkódtatásain, amelynek időszakában Nagykanizsa legrégibb, legnagyobb kereskedőházai roppantak össze. A város kedvező fekvéséből adódóan feleslegelosztó helye lett messze vidékek termelésének és kereskedelmének. Dunántúl, sőt Horvátország mezőgazdasági produktumai Nagykanizsán 10 keresztül vándoroltak ipari termékekért, fáért, vasért, fűszerért Karinthiába, Trieszt kikötőjébe. Zala, Somogy, Tolna, Baranya megye végtelen szekérsorai lepték el Kanizsa utcáit a híres kanizsai vásárokon. Száz és száz muraközi fuvarosnak adott egész életére kenyeret a kanizsai áruforgalom. A kereskedelmi élet fejlődése megkívánta a korszerűbb közlekedést, olcsóbb, tömegesebb szállítást. A legkülönbözőbb tervek láttak ezzel kapcsolatban napvilágot, mígnem elérhető közelségbe került a vasútépítéssel kapcsolatos elképzelések gyakorlati megvalósítása. 1850 januárjában a „Soprony Németh Újhelyi Vasúttársaság meghatalmazott választmánya" írásban kérdezte meg a várost, hogy hajlandó-e vasútvonal és állomás építéséhez telket felajánlani. A város kapott a lehetőségen. Hatvan hold telket kínált fel épületeknek, vágányoknak, magára vállalva a kisajátítási költségeket is. A vasútépítés ügyében két fronton is folyt a harc, s mindkettő eredményesnek bizonyult, mivel 1860-ban átadhatták a forgalomnak a Nagykanizsa—Pragerhof, rövidesen a Nagykanizsa—Budapest és Nagykanizsa—Sopron, majd 1865-ben a Nagykanizsa—Barcs közötti vonalakat. Alig néhány év alatt Nagykanizsa gazdasági életében gyors változás következett be. A vasút átadásától, a vonalak bővülésétől kezdve a helyi kereskedelem virágkorába lépett, annál is inkább, mivel ebben az időben Nagykanizsának nem voltak konkurens vasúti gócpontjai. A megnövekedett áruforgalom új üzletágat fejlesztett ki, a vasúti fuvarozást. A vasút a hat irányból futó gazdasági vérkeringés közepévé tette Nagykanizsát. A megnövekedett helyi kereskedelem hitelszükséglete bankok alapítását váltotta ki. így jött létre 1867-ben Nagykanizsán a Kereskedelmi és Iparbank, amely nem tartozott a nagy pénzintézetek közé, de miként a fennmaradt közgyűlési jegyzőkönyvek tanúsítják, mindig tisztességes osztalékot volt képes fizetni, 1896-ban likvidál. Mint a Zala 1896. évi május 12-ei száma írja: „...a pénzintézet, amely mélyebb gyökeret nem tudott verni, július elsejével likvidál olyképpen, hogy összes aktíváit, passzíváit, tartalék- 11 alapját a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank veszi át, magához váltja darabonkint 90 frt-os árfolyammal a feloszló bank részvényeit is és fizet a fővárosi intézet részvényenkint 2 frt osztalékot." Érdemes ezen a momentumon kissé elidőzni. Mi lehetett az oka, hogy egy fejlődést akaró városban, amely majd megteremti a saját „iparát", nem képes egy iparbank gyökeret verni? Az okot némileg érthetőbbé teszi a korabeli sajtó áttanulmányozása, a Kereskedelmi és Iparbank valamint a város vezetésének viszonya. 1892. július 10-én a Zalában felhívás jelent meg részvény aláírására. A kezdeményező a nagykanizsai Kereskedelmi és Iparbank- Céljuk egy modem technikai és a kor igényeinek mindenben megfelelő sörfőző gyár alapítása. A tervezett részvénytőke 250 000 forint volt, amely 2500 darab egyenként ÍOO forint névértékű részvény kibocsájtását kívánta meg. Mint a felhívásból kiderült az alapítók egyedül azon jogot tartották fenn maguknak, hogy az első három évre ők nevezik ki az igazgatóságot, ötven részvény jegyzése jogosít fel az alapítók sorába való felvételre. A cél tehát a helyi söripar megteremtésére irányult A korabeli sajtó az ügy mellé állt. Méltatta a részvénytársaság jelentőségét, támogatta a vállalkozást, hiszen a söripar megteremtése jelentős számú munkaerőt is igényelt, s ez ebben az időszakban fontos tényező volt a város életében. „...Szer etil ők látni és tudni, hogy az ilyen nem csak vidéki, de országos érdekű iparág támogatásánál a város mint testület venne jelentékenyebb részt, hogy a netán túlkapó magány vállalkozókkal szemben adandó alkalmakkor erélyes állást foglalhatna el" — írta az 1892. július 24-ei Zala. A város vezetésétől remélt támogatás azonban váratott magára — el is maradt. A városvezetés hallgatott a Sörgyár támogatásáról. A sajtó viszont annál többet foglalkozott vele, s rezignáltan állapította meg, hogy amíg más városokban már régen ingyentelket ajánlottak volna fel, a jelenlegi vezetés nem jutott el idáig. 12. A sörgyár ennek ellenére létrejött, a vállalkozóknak azonban ez minden tőkéjét felemésztette, a feladat túlhaladta anyagi erejüket, elkelt volna a város segítése. Nem volt erre módja akkor a város vezetésének? Tény, némelyik helyi takarékpénztár nagyobb összeg felett rendelkezett, mint a város egész költségvetése, s a szüntelenül fejlődni akaró város rájuk is volt utalva. A dualizmus időszakában öten töltöttékbe egymást követően Nagykanizsán a polgármesteri tisztet. (Halvax József, Belus József, Babochay György, Vécsey Zsigmond és dr. Sabján Gyula). Valameimyiük előtt jelentős és főleg pénzigényes feladatok megoldása állt. Utak megnyitása, tanintézetek, közintézetek létesítése és fejlesztése, közművesítés, villanyvilágítás bevezetése, gyárüzemek létesítése, támogatása, amelyek megvalósításakor nem nélkülözhették a helyi pénzintézet segítségét, hitelét. Ezért 1870-ben a Csengery utca megnyitásakor 21 000 forint bekerülési költséggel a város 10 000 forintos kölcsönt vett fel a Nagykanizsai Takarékpénztártól és 11 000 forint adományt kapott ugyanezen intézettől.6 Az utak építése összefüggött a vasútépítéssel, mivel a város forgalma az állomás felé terelődött. Ennélfogva az elmaradott utak rendbehozatala mind égetőbb kérdéssé vált. 1870-ben csak utcaépítésre 80 000 forint kölcsönt vett fel a város e célprogram kivitelezésére.7 1870-ben újabb pénzintézet alakul Nagykanizsán. „Társulatunk megalapítására politikai incidensek adták meg a jelszót, de azért korántsem képezte annak alapzatát politikai kövezet, hanem azon üdvös eszme, hogy a köznép érdekében ti. egy részről annak takarékossági ösztönét előmozdítandó, más részről az adósokat egyesek szeszélye vagy önkényétől megkímélendő •—- van szükség a takarékpénztárak szaporítására. Továbbá azon tudat, hogy a takarék-pénztárak elsősorban a humanitásnak és különösen a köznép 6 1870. január 27-ei 13. jkv., Nagykanizsa 7 1870. 157. és 189. Közösügyi jkv., Nagykanizsa 13 takarékosságának előmozdító intézményeiként kell hogy szerepeljenek. Városunk már társulatunk keletkezésének idejében az ország jelentékenyebb kereskedelmi városaihoz számíttatván, tekintélyes kereskedők és egyéb üzletemberek telepe volt, mely körülmény szinte biztatóul szolgált az alapításhoz, s úgy ez, valamint a fentebb elmondott czél szentesítették az eszközt, s eltekintve kisebb nehézségektől és említésre nem méltó, az alapítást meghiúsítani gátló szándékoktól, megalakult a Dél-zalai Takarékpénztár Részvénytársaság."8 Az intézet 1870. május 1-jén kezdte meg működését. A tervezett 400 db részvény nyilvános aláírása helyett 885 db-ot jegyeztek. Az első évben említésre méltó intézkedése volt az igazgatóságnak, hogy az arany ércpénzeket betétül elfogadta, s kötelezte magát arra, hogy ugyanilyen pénznemben fogja visszafizetni. Ez az intézkedés erősítette a bizalmat, és növelte a forgalmat. Előnyös intézkedésük volt az is, hogy egy-egy félnek 200 forint erejéig 2 jótálló mellett 1 évre kölcsönöztek, így volt biztosított a tőke gyors forgása. Az 1871. évről szóló jelentés a betétek szaporodását bizonyította. Növekedett a kölcsönkérők száma is. Rugalmas üzletvitelről tanúskodott az intézetnek a körülményekhez való gyors alkalmazkodása. A váltóüzlet emelése céljából az alapszabály azon részeit, amelyek ezt nehezítették, módosították. így az az intézkedés és korábbi gyakorlat, hogy csak helyben fizetendő váltók számoltathassanak, letörlésre került. Eddig a váltók leszámítolása felett hetenkénti ülésen határoztak. A gyorsabb ügyvitel érdekében most úgy döntöttek, hogy e szabályt is módosítják és egy váltóbíráló bizottságot szerveztek, amely naponként összeült, és a beérkező váltók leszámítolása ügyében azonnal intézkedett. Az 1872. üzletévről szóló jelentés az összes üzletágra nézve emelkedést mutatott. Különösen kiemelkedő a váltóforgalom, 8 A Dél-zalai Takarékpénztár Rt. 1895. évi 25. rendes közgyűléséhez (3. 1.) 14 amely az előző évhez képest 109 000 forinttal több leszámítolást jelentett. Ebben az időszakban azonban már egyre erőteljesebben érzékelhetővé vált a pénzkrízis, amelynek folyamán a pénz drágábbá vált, s annak a nehézsége, hogy a magyarországi váltókat csak igen nehezen lehetett az örökös tartományokban értékesítem. Az érintett pénzdrágaság következménye volt a magas betétkamatláb (7%). A társulat egy önsegélyező szövetkezetét is létrehozott. A heti betétek elfogadására két napot jelöltek ki. Hasonló szövetkezetekkel szemben itt az volt a nagy előny, hogy a kölcsönök már az előjegyzést követő hetekben folyósításra kerültek, míg más szövetkezeteknél ez hónapokat jelentett. A társaság üzletköre, mint az az alapszabályokból kiderül9 a következőkből állt: „aj Elfogad betéteket kamatoztatás végett betéti könyvecskékre és folyószámlára. b) Kölcsönöket ad telekkönyvileg bekebelezett ingatlan javakra és pedig községeknek, testületeknek vagy egyeseknek, sőt községeknek ezek által kiállítandó kötelezvényekre jelzálog! biztosítás nélkül is. c) Engedmény útján magához vált záloggal biztosított magánkötvényeket. d) Kölcsönt ad be nem táblázott, de jó hitelű kezesség által biztosított magánkötelezvényekre. e) Vásárolhat a bécsi, a budapesti tőzsdén jegyzett kamatozó, a kormány által óvadékképesnek nyilvánított állampapírokat, zálogleveleket és elsőbbségi kötvényeket. f) Előlegeket ad mindennemű arany- és ezüstpénzekre, vagy nemes fémből készült ékszerekre: továbbá magyar állami és osztrák birodalmi és egyéb nyilvános hitelű, tőzsdeüeg jegyzett hitelpapírokra, különösen járadék, földtehermentesítési s regale-váltsági kötvényekre, záloglevelekre, magyar vasúti részvények és elsőbbségi kötvényekre stb., de 9 A Dél-zalai Takarékpénztár Alapszabályai, Bp., 1911. 15 saját részvényei kivételével: megj egyeztetik azonban, hogy a tőzsdeileg jegyzett érték és hitelpapírokra csak azon esetben adható előleg, ha azok névszerinti értéke teljesen befizettetett. g) Leszámítol váltókat. h) Fedezet mellett folyószámlahitelt nyújt. i) Végül üzletköréhez tartozik ingatlanoknak további eladás végetti szerzése, illetőleg annak közvetítése és a részletekben való eladás elősegítése." E kiterjedt üzletkör nyomán, a hozzáértő vezetés következtében az intézet a város egyik legjelentősebb pénzintézményévé vált. Az 1873-as év a pénzügyi válság éve lett. Előjelei mér korábban érzékelhetőek voltak. Az alkotmányos korszak harmadik évében súlyos hitelválság jelentkezett a túlhajtott spekuláció következtében. A hirtelen gazdagodás reménye az emberek tömegeit szédítette meg. A kiegyezést követő új vállalatok, vállalkozások nem mindegyike volt kellően megalapozott, illetve a nagy tőkeerejű pénzintézetek is olyan vállalkozásba kezdtek, amely meghaladta erejüket. (Angol—Magyar Bank és a Franco Magyar Bank) Az árfolyamok rohamos esése következtében sok új vállalat rendült meg alapjaiban. Az 18 6 9. évi válságnak mégis volt egy kis kijózanító hatása. Csökkent a merész vállalkozási kedv, s a túlhajtott spekuláció. 1871-től azonban folyamatosan rossz termés sújtotta az országot. A korábbi évek válságából a pénzvilág keveset tanult. Újra megindultak az alapítások, s hogy milyen nagy mértékben, az azt bizonyítja, hogy a kereskedelmi minisztérium 1872-ben 565 részvénytársulat alapszabályát látta el a bemutatási záradékkal.30 Az 1873. május 7-én Bécsben kitört pénzügyi válság bukások sorozatát hozta magával. Az értékek rohamosan csökkentek, s a társadalom szinte minden rétegét érintette a csapás. 10 Pénzintézetek Magyarországon, Bp., 1805 (105. 1.) 16 A válságból való kilábalást az arany) áradák-kölcsön kibocsátása, a hiteltörvények javítása, az 1875-ben hozott kereskedelmi törvény és az új váltótörvény bevezetése segítették. A hitelviszonyok javulására nagy hatással volt az osztrák nemzeti bankkal kötött szerződés, mely azt Osztrák-—Magyar Bankká változtatta át. Jelentett-e az új intézet létrejötte valamit Nagykanizsának? A Zala 1877. február 21-ei száma így írt: „Nemzeti bankfiók Nagykanizsán. A Nemzeti Hírlap egy bécsi sürgönye arról értesít, hogy a nemzeti bank újormán alapítandó fiókjai között — feltéve, hogy a két kormány között egyezség jön létre, amely különben ha a jelek nem csalnak, létre is fog jönni -—- Kanizsára is jutna egy. Mi ezen tudósítást, habár csak valószínű, igaz örömmel üdvözöljük, mert benne jelét látjuk annak, hogy a kormány városunk jelentőségét felismerve kereskedelmi érdekünk helyes méltánylása mellett a bankfiókok felállításánál rólunk sem fog megfeledkezni." Az Osztrák—Magyar Bank első öt fiókját Győrött, Kolozsvárott, Nagykanizsán, Pozsonyban és Szegeden állították fel. A Zala 1879. szeptember 14-ei számából: „Az Osztrák—Magyar Bank itt újonnan felállított fiókja 1879. szeptember 16-án Takarékpénztár utcza 3. számú (új) ház első emeletében lévő helyiségekben meg fog nyittatni. Ezen bankfiók bankképes váltók, értékpapírok, nemkülönben Nagykanizsa és a többi bank helyek között bankutalványok kiállítása és beváltásával, Nagykanizsa vagy más bankhelyeken fizetendő alkalmas váltók, különféle szelvények és értékpapírok bizományképpeni behajtásával, valamint bankjegyeknek bankjegyekkel való kicserélésével, s egyelőre — a rendelkezése alatt álló készlethez képest —• ezüst pénznek bankjegyek iránti egyenértékében (al pari) való eladásával is fog foglalkozni. A bankfiók egyszersmind fel van hatalmazva az Osztrák—-Magyar Bank részvényei, illetőleg zálogleveleinek lejárt, de egy évnél régebben esedékessé nem vált osztalékok, illetőleg kamatszelvényeit kifizetni, továbbá bank-záloglevelek, állampa- 17 pírok, és egyéb árfolyammal bíró értékpapírok eladására és megvételére megbízásokat elfogadni." A nagykanizsai fiók összes dotációját a budapesti igazgatóság 1 000 000 forintban határozta meg. A teljes összegből 800 000 forintot a váltóüzlet, 200 000 forintot az értékpapírbeli kézizálogok finanszírozására használhattak fel. A bank megnyitására olyan időszakban került sor, amikor az üzleti élet még nem heverhette ki a válság hatását. A gazdasági bukás és elszegényedés időszakában a bankfiók létrehozásával elsősorban az ipar és kereskedelem fellendítését kívánták előmozdítani, mégpedig a bank likviditásának és a hitelezés biztonságának maximális megőrzése mellett. Ezzel függ össze, hogy az alapítás első évében a bank jelzáloghiteit „birtokra" nem folyósított. A bank új színfoltot jelentett a város gazdasági életében, és hozzájárult a fellendüléshez. Ezt tehette egyrészt váltó leszámítolóként és viszontleszámítolóként, valamint hitelnyújtóként, másrészt lényeges hatással volt a többi nagykanizsai bank hitelnyújtó képességére is. 1879-re tehát Nagykanizsán kialakultak a nagyobb pénzintézetek; a Nagykanizsai Takarékpénztár, a Kereskedelmi és Iparbank, a Dél-zalai Takarékpénztár és az ez évben működését megkezdő Bankegyesület. Az 1873. évi válság a nagyobb pénzintézeteket nem érintette súlyosan Nagykanizsán. Mint az az 1873. évet értékelő jelentésből kitűnik •—• a Dél-zalai Takarékpénztár esetében: „...az országos csapás a társulatot legalább közvetlenül legkisebb mérvben sem érintette, miután nemcsak értékpapírokban mit sem veszítettünk, hanem adósainknál sem állott be fizetési lehetetlenség, s míg más — társulatunknál sokkal hatalmasabb pénzvállalatok megkárosodtak, addig a mi, bár akkor még fiatal, de szilárd alapokon nyugvó társulatunk minden csorba nélkül lépett a következő év küzdőterére." A megállapítás igaz. A válság annyit jelentett az üzletmenetben, hogy a betétek összege mérséklődött, a hitelt meg kellett szorítani, valamint azt, hogy az alacsony kamatlábaknak ör~ 18 vendő örökös tartományok pénzintézetei a visszleszámítolást beállították, s ezáltal a dél-zalai rt. üzleti terjedésének azon ágát zárták el, amelyben a már több éve tartó rossz termés miatt a földműveléssel foglalkozóknak nagy szüksége lett volna hitelekre. A nehézségek ellenére azonban az intézet ez évben magasabb osztalékot adhatott részvényeseinek, mint korábban. Az 1873-as év komoly nehézségeket okozott azonban Nagykanizsa város vezetésének. Ebben az időben már javában folyt a régóta áhított új városháza építése. Az építkezés két részben történt: külön építették a Kazinczy utcai frontot, mint városi bérházat, annak elkészültével pedig a tulajdonképpeni városházat. A bérház 1872 júliusára elkészült, bekerülési költsége 77 307 forint volt. A város vezetése 156 000 forint költségelőirányzattal kiírta a pályázatot a városháza építésére, de a szükséges összeg nem állt rendelkezésre. Végül nagy nehézségek árán a Magyar Földhitelintézettől sikerült 175 000 forint zálogkölcsönt felvenni. 18 73-ban azonban elfogyott a pénz. A város felhalmozott adósságai, a nagy tőzsdei krach ijesztő helyzetet teremtettek új kölcsön felvétele ügyében. A váratlan segítség azonban nem késett. Blau Mór, Sziszekre elszármazott, volt nagykanizsai kereskedő értesülve szülővárosa szomorú helyzetéről, önként felajánlott 50 000 forint kamatmentes kölcsönt, ezenkívül pedig a Nagykanizsai Takarékpénztár is hajlandónak mutatkozott segítem. így az építkezés 1883 őszén befejeződhetett, s október 23-án már az új otthonban tartották a közgyűlést. A hetvenes években a nagy ijedelem elmúltával a magán és középítkezés fellendülésnek indult. 1876-ra a városnak 12 354 forint kórházalapja volt, amelyhez a vármegye 50 000 forint hozzájárulást szavazott meg. 1883 májusára írták ki 90 840 forint költségelőirányzattal az építkezésre az árlejtést, s példátlan gyorsasággal láttak neki az építkezésnek. Ezért 1885 tavaszára készen állt a het-venágyas, egyemeletes új kórházépület. 19 Az iskolák, kórház, városházépítés után a kaszárnyák és a vágóhíd építésének időszaka következett. A katonatartással sanyargatott város szívesen áldozott a laktanyaépítésre, de ekkor vetődött fel a város villanyvilágítással történő ellátása is. 1884-ben a város telket vett két közös zászlóalj elhelyezésére alkalmas laktanyához, s már 99 500 forint értékben voltak már az előkészületek, amikor kiderült, hogy Nagykanizsa csak egy zászlóaljat és egy kiegészítő keretet kap. Ugyanakkor felmerültek az itt állomásozó két honvéd zászlóalj kaszárnyájának megépítésére vonatkozó tervek is. A város mindkét építkezését vállalta, s meg is építette ezeket. Az 1888. áprilisában megtartott városi közgyűlés foglalkozott a laktanyaépítéssel. Élénk vita fejlődött ki a pénzügyi és építészeti bizottság által kiküldött vegyes bizottságnak a város villanyvilágítása tárgyában tett jelentése körül. Mint aZala 1888. április 14-ei száma írta: Gara Benő ajelen-tést egyoldalúnak találta, Eperjesy Sándor a dolog pénzügyi oldalát emelte ki. Ebensanger Lipót kimutatta, hogy a villany-világítás legkevesebb 8000 forint többletkiadást vonna maga után. Mihalecz (kiskanizsai) képviselő élénken ellent mondott a villanyvilágításnak, amiből Kis-Kanizsának úgysem jutna. „Hiszen úgyis annyi adóssága van a városnak, hogy szinte rös-tellem" •— mondotta. Az adósságok nem hátráltatják meg a roppant ütemben előretörő Nagykanizsai városvezetést. A laktanyaépítéshez 260 000 forintra lenne szükségük. Az 1889 augusztusában megtartott képviselő-testületi ülés egyetlen napirendi pontból állt: a laktanya és a pénzügyi bizottság javaslatai a közös hadsereg részére épülő laktanya és az azzal kapcsolatos kiadások fedezéséhez szükséges pénzösszeg beszerzése. A Zala. 1889. augusztus 11-ei számából tudható, hogy a városi tanács megbízást kapott arra, hogy 70 000 forint 6%-os függő kölcsönt felvehessen a helyi pénzintézetektől. A dolog természetesen nem tűnt egyszerűnek. 20 A Zala 1889. december 8-ai számából: „...Hosszabb vita fejlődött ki a hazai első takarékpénztár értesítésénél a kaszárnya építésére felveendő kölcsön ügyében. Eperjesy Sándor sokallja a 6% percentet. Hirschel Ede óhajtaná, hogy a kölcsön akkor köttessék meg, amikor a pénzpiac helyzete a városra kedvező. Miután az Osztrák—Magyar Bank a kamatlábat újabban 1/4 százalékkal felemelte, ajánlja, hogy majd tudakozódni fog, nem teszi-e ez a körülmény a jelen helyzetet kedvezőtlenné." 1890-ben adták át a 48-as kaszárnyát, s a bevonult 500 bakát a város bőkezűen megvendégelte, sőt 23 000 forintos költséggel a kaszárnyákhoz vezető utakat is kiköveztette. A rohamosan fejlődő városnak természetesen adósságai is nőttek, s a fejlődés nem képes a növekvő igényekkel megfelelő ütemben lépést tartani. A 1890-es években már toldozni-fol-dozni kellett mindenfelé. Kicsi lett a városháza, a kórház szűknek bizonyult, kevés a laktanyák férőhelye, szűkek az iskolák. A város vezetősége 1891-ben a Magyar Földhitel Intézetnél, az Osztrák-—-Magyar Banknál és a Nagykanizsai Takarékpénztárnál lévő 420 000 forint bekebelezett adóssága és 583 460 forint személyes hitelű kölcsöne konvertálásán törte a fejét. A nyolcvanas évek derekán hoztak határozatot a gimnázium bővítésére, külön polgári fiú- és leányiskola építésére, továbbá árvaház, sétakert, múzeum és könyvtár létesítésére. 189 7-ben újabb 400 000 forint építési kölcsönt vettek fel a meglévő épületek bővítésére. Kibővítik a városházát, átalakítják a gimnáziumot. Mindezt többnyire Kiskanizsa ellenkezése dacára, amely még a Pesti Hazai Első Takarékpénztártól felvett 2 000 000 koronás beruházási kölcsönt is megfellebbezte 1902-ben. A szükségletek egyszerre több területen jelentkeztek. A városok közötti versengésben Nagykanizsa sem akart lemaradni. A nyolcvanas években a helyi sajtó mind gyakrabban vetette fel a közraktárak létrehozásának szükségességét. Az e témával foglalkozó írások kifejtették, hogy a vasutak országos kiépítése decentralizálta a gabonakereskedelmet. A rossz 21 utaknak, időjárási viszontagságoknak kitett kereskedők érdeke azt kívánta, hogy termékeiket akkor dobhassák piacra, amikor a legkedvezőbb áron értékesíthetőek. A közraktárak megléte egészségesebb viszonyt teremtene termelő és kereskedő között, lehetővé termék az áruk megfelelő időben való eljuttatását. Nagykanizsa és vidéke jó termőföldjei, a város közlekedési csomóponti adottságai szinte igénylik a közraktárak létesítését. Ha a termelőnek nincs elegendő raktára, gyakran kényszerül gabonáját áron alul, kedvezőtlenül eladni. A hol szenvedélyes, hol józanul okfejtő írások majd egy évtizeden át foglalkoznak e témával időnként a helyi sajtóban, s lassan tetté érlelődött a gondolat. A Déli Vasút Társaságnak közvetlenül az állomás mellett voltak nagy telkei, ezeket hajlandónak mutatkozott közraktári célokra átengedni — írta 1890. november 30-ai számában a Zala. Évtizedek óta vajúdott az önálló színház létrehozásának ügye is, amelynek gondolata már a század derekán felvetődött. Ez a téma ugyancsak rendszeres visszatérője volt a városi újságnak. A pénzintézetek nemes gesztusokat gyakorolhatnak. „...A Dél-zalai Takarékpénztár Részvénytársaság nemesb-lelkű igazgatósága hálás elismerést érdemelt ki a maga részéről, midőn ... 5000 forintot ajánlott fel a nagykanizsai színházra. ...meggyőződésből merem hinni és reményleni, miként a többi helybeli pénzintézetek is követni fogják e szép és nemes czélu tettet, annyival is inkább minthogy a Dél-zalai Takarékpénztár tisztelt igazgatósága az alapítványra tett nyilatkozatában az általa tett alapítványt és azzal kapcsolatosan a színház ügyét is a városi hatóság intézkedésére bízza" ■—■ írta a Zala 1883. március 17-ei számában. Az adományozás követőkre talált: „A Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaság igazgatói választmánya e hó 4-én du. tartott ülésén elhatároztatott, hogy a közgyűlés jóváhagyásának fenntartása mellett az intézet tízezer forintot ajándékoz a Nagykanizsán építendő állandó színház számára, s az összeget addig hozzánövekvő ka- 22 masaival együtt azonnal folyósítja, mihelyt az építkezést megkezdik. A Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaság régebben 4700 frt alapítványt tett városi közművelődési célokra. Ezt az összeget egészíti ki most 10 000 frt-ra, s az egészet az építendő színház czéljára ajánlja fel." Pénzintézeteink megengedhették maguknak az ilyenfajta gesztusokat, s ezen azért érdemes egy kissé elgondolkozni. Előbb azonban még egy adalék idekívánkozik: 1895-ben az akkor 25 éves fennállását ünneplő Dél-zalai Takarékpénztár díszközgyűlésén Ebenspanger Lipót alelnök indítványozta a jubileum tiszteletére a közgyűlés és az igazgatóság megbízásából, hogy 500 forintot osszanak ki a városi szegények között a jubileum napján. Elhatározzák azt is, hogy 5000 forintot a városi árvaház alapjául tőkésítenek, továbbá 1000-1000 forintot tesznek le, amelyek kamatai évenként a nagykanizsai főgimnázium és kereskedelmi iskola szegény és szorgalmas tanúlóinak segélyezésére és jutalmazására fordítandók. A közgyűlés lelkesen elfogadta az indítványt — ahogy erről a Zala 1896. október 31-ei száma beszámolt. A jótékonykodás, az adományozások, a humanisztikus jelleg hangsúlyozottan nyilvánult meg. Az ilyen gesztusok, amelyek kétségkívül kedvezőbb színben tüntették fel az adományozó intézményeket, abból a tiszta haszonból származtak, amely felett a részvényesek szabadon rendelkeztek. Tanulságos és érdekes a takarékpénztárak közgyűlési jegyzőkönyveit átböngészni. A Nagykanizsai Takarékpénztár 1877. február 6-án tartott közgyűlésének jegyzőkönyvéből: „...a felosztható összegről és arról a maradványról, amelyet a következő adományokra ajánlanak felosztásra. 1. Az országos Deák emlékre 50 frt 2. Gymnasiumi museum javára 20 frt 3. A polgári iskola szegénysorsú növendékeinek iskolai könyvekkel és egyéb szükségesekkeli ellátására 45 frt 23 4. A községi iskolának hason czélból 140 írt 5. Az izraelita felekezeti iskolának 140 frt 6. Az evangélikus felekezeti iskolának 140 frt 7. A görög felekezeti iskolának 30 frt 8. A keresztény kórháznak 70 frt 9. A keresztény házi szegényeknek 130 frt 10. Izraelita házi szegényeknek 130 frt 11. Tűzoltó egylet segélyezésére 50 frt 12. Izraelita kórházaknak 70 frt 13. Betegsegélyező egylet javára 30 frt 14. Kisdedvédő egyesület alaptőkéjére 30 frt 15. Intézeti szolgának jutalom 109 frt" Adalékul szolgálhat az 1882. február 20-án tartott közgyűlés jegyzőkönyve is. „Adományok: 1. Gymnasiumi museumnak 20 frt 2. Polgári iskola czéljaira 40 írt 3. Községi iskola céljaira 140 frt 4. Községi szegénysorsú tanulóknak ruházatra 60 frt 5. Az izraelita iskola czéljaira 140 frt 6. Az izraelita iskolák szegénysorsú növendékeinek ruházatra 140 frt 7. Városi keresztény kórházra 70 frt 8. Városi izraelita kórházra 70 frt 9. Keresztény házi szegényeknek 150 frt 10. Izraelita házi szegényeknek 150 frt 11. Kisdedóvó egyesületre 25 frt 12. Tűzoltó egyletre 50 frt 13. Betegsegélyező egyletre 30 frt" A takarékpénztárak közgyűlési jegyzőkönyveinek áttekintésekor önként kínálkozik néhány észrevétel. Az egyik kétségtelenül az, hogy bizonyos állandó köre alakult ki a megado-mányozottaknak, amelyben azonban békésen megfért a különböző felekezethez tartozó ajándékozottak egész sora. Igaz, az átutalt összegek között lehetnek ugyan különbségek, de 24 a támogatásra mindig lehetett számítani. A másik, hogy az évenkénti adományok teljes összege 1000 forint körül állandósult, ennél sohasem kevesebb, inkább kicsivel több is néhány évben. (A 19. század végére már 2000 forint.) Ennek a páratlan, békés támogatásnak is megvoltak az okai. Megfigyelhető, hogy valamennyi nagykanizsai pénzintézet megalakításában meghatározó szerepe volt a Gutmanneknak, Grünhutoknak, a zsidó lakosság (amely mintegy 3000 körüli főt jelent a század utolsó harmadában Nagykanizsán) vagyonos rétegének, s nyilvánvaló, hogy a több részvénnyel bíró, az igazgatóságokban is helyet foglaló zsidó üzletembereknek szava volt a saját hitfelekezethez tartozó intézetek támogatásában az adományok odaítélésekor is. A változó szükségletek természetesen módosulást hoztak az adományok meghatározásakor. Vajon ilyen egyértelműen pozitív volt a takarékintézetek „áldásos tevékenysége"? Miközben egy-egy pénzintézet bőkezű gesztussal nem csekély összegeket ajánlott fel a város gyarapodására céltámogatásként, egy figyelemre méltó cikksorozat indult meg a város helyi lapjában. A sorozat előzménye a Zalának az 1882. március 1-jén megjelentetett Takarékpénztáraink című írása. „Takarékpénztáraink amint a közeink között levő főmérlegekből látjuk, a takar ékpénztárak mint letéti üzletek követelményeinek egészben meg nem felelő kezelést visznek, ameny-nyiben a reájuk bízott és rövid idő alatt visszakövetelhető pénz nagy részét ingatlanokra kölcsönzik ki; addig, míg az alaptőke 20-30 ezer közt, az ingatlanokra kiadott három, négyezer nagyobb összeg körül forog." A cikkíró kifejtette: reménykedtek abban, miszerint a kisiparos és a földműves alacsony kamat mellett könnyen visszafizethető kölcsönt kaphatna. Fájdalom, ez csak remény maradt, mert egyes takarékpénztárak oly magas kamat mellett adtak kölcsönt, hogy az elemi csapásoktól, rossz terméstől sújtott szegény nép nem volt képes eleget tenni vállalt kötelezettségeinek. 25 Példaként olyan takarékpénztárat említett, amely a késede-mi kamatokból 2000 forint bevételre tett szert, s ez elsősorban a földművelőket és a kisiparosokat sújtotta. Miért dolgoznak a takarékpénztárak ilyen magas kamattal? — kérdezi a cikk írója. Azért — válaszolt —, hogy a részvényesek minél több jutalékot kaphassanak. A megoldást itt kell kezdeni; kisebb jutalékkal kellene megelégednie a részvényeseknek. Ne a nyerészkedési vágy, hanem emberbaráti érzelmek vezessék őket. Lám csak —- az ilyen vélemény már más hátteret ad e jótékonykodó pénzintézet működésének s megítélésének. A Zala. 1683. márciusi számaiban folytatásokban jelent meg dr. Gerlóczy Gyula műegyetemi tanár T\'akarékpénztáraink szervezése című tanulmánya. A március 28-ai számból idézve: -takarékpénztáraink csak név szerint azok, valóságban pedig pénzhasználat végett létesült letétibankok. Minthogy a törvényhozás a takarékpénztárak alakulását különösen nem szabályozta, a takarékpénztárak alakulásához engedélyezés nem szükséges, egyedül csak akkor, ha mint részvénytársulat a takarékpénztár üzleteivel foglalkozni óhajt, ama kellékek kimutatását kívánja meg a kormány, amelyeket általában a részvénytársulati törvény meghatároz. ...A betét mennyisége egészen a betevőktől függ, nincsen egyéb által korlátozva, valamint a betétek elhelyezése is a takarékpénztár belátására van bízva, ezért a betétek tudattalanság, gonoszság, vagy gondatlanság által különösen válság esetében, rendkívül veszélyeztetve lehetnek. E veszély annál nagyobb pusztítást okozhat és a takarító erélyt hosszú időre megzsibbaszthalja, mivel a betétek 2/3 része éppen a kis betétekből, tehát szegény emberek keserves takarítmányából ered. ...takarékpénztáraink fő célja a részvénytőkének minél nagyobb kamatozást biztosítani, s minél nagyobb nyereségből a részvényeseknek minél nagyobb osztalékot fizetni. ...Magyarországban (Horvát, Slavonország és Fiume nélkül) 1867-ben a betétek összege 63 millió frt-ra 1881-ben pedig 284 millió forintra rúgott. 26 Ha már most keressük, mily viszonyban áll a betétösszeg az alaptőkéhez, azt vesszük észre, hogy míg 1867-ben volt alaptőke 1 913 272 frt, a betétösszegnek 3%-át képezte, 1881-ben már a 21 391 106 frt-ra emelkedett alaptőke a betétösz-szegnek 7%-át alkotta. Ha az alaptőkének a rendeltetése egyedül az lenne, hogy a takarékpénztár üzleteiért biztonságot, kezességet nyújtson, vagy pedig másrészt a takarékpénztár hitelműveleteinek alapul szolgáljon, akkor az alaptőke aránytalanul kevésnek tartatik. S ez méginkább kitűnik, ha tekintetbe vesszük, hogy takarékpénztáraink közül 3 volt, melyeknél a befizetett alaptőkének 10-szeresét, 38 volt, melyeknél a betétösszeg alaptőkének 20-szorosát képezte, sőt 24 takarékpénztárnál kimutatható, hogy a betét a befizetett alaptőkének fokozatosan 23-szorosát, egészen 300-szorosáig is meghaladta. így például takarék-pénztárak, melyeknek részvénytőkéjük 30-50 ezer frt, 3-5 millió évi betétben is részesülnek." Tény, az áttanulmányozott évi közgyűlési jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy a részvényesek osztaléka szépen emelkedett évről-évre. Pl. a Nagykanizsai Takarékpénztár 1883-ban részvényenként 40 forint osztalékot fizetett, a század végére ez már 100 forintot jelentett részvényenként. Talán nem véletlen, hogy az 1883-ban közölt tanulmányt követő következő évi rendes közgyűlésen a Nagykanizsai Takarékpénztár az 1000 forint köz- és jótékonysági célra megszavazott összegen kívül létrehozott egy „városi közhasznú és közművelődési czélú alap"-ot 1315 forint és 46 krajcár értékben. A korábbiakból már kitűnhetett, hogy a város szüntelen gyarapodását akaró városi vezetésnek mindig anyagi gondjai támadtak egy-egy vállalkozás végigvitelében. Igaz, a korabeli sajtó nem minden esetben méltányolta törekvésüket. A nyolcvanas években mind több elmarasztaló írás, bírálat érte a város tespedő társadalmát és vezetését, holott kétségkívül fejlődött, gyarapodott a település. Gyakran nem a szándék hiányzott, hanem a megvalósításhoz szükséges anyagi erő. 27 Pl. az 1902. évi városi közgyűlés — amelynek lefolyásáról a Zala november 21-ei számában számolt be, ismertette a városi költségvetést, illetve ennek globális számait. Eszerint a város 1903. évi tervezett kiadása 578 072 korona 50 fillér, bevétele 429 508 korona 62 fillér volt. A fedezetlen hiány így 157 553 korona 88 fillért jelentett. Ezt a hiányt pótadóval kell fedezni, és mivel az ennek alapjául szolgál a 291 946 korona 49 fillér egyenesadó, ezért a következő évi pótadót 54 %-ban állapították meg. A folyó évben 174 473 korona 40 fillér volt a fedezetlen hiány, az egyenesadó összeg pedig 290 786 korona 48 fillér volt, ami 60% pótadót igényelt — tűnt ki a jelentésből. Ugyanezen időben a Nagykanizsái Takarékpénztárnak az összes forgalma 50 280 513 — 50., jelentős maradványokkal és nyereséggel. (Zala, 1902. február 20.) A jótékony pénzintézet című cikkből idézve: „A Nagykanizsai Takarékpénztár részvénytársaság megtartotta 57. évi rendes közgyűlését. Dacára a szomorú gazdasági viszonyoknak, a múlt évben mintegy 130 000 korona nyereséggel zárta a mérleget, úgy, hogy a részvényeseknek minden egyes részvény után 100 korona osztalékot adhat. Az minden esetre örvendetes a gazdag részvényesekre nézve, hogy a takarékpénztár évenként kulturális és jótékony célokra is jelentékenyebb összeget fordít; a jelen esetben 2070 koronát." Igazgatósági jelentés a Nagykanizsai Takarékpénztár részvénytársaság közgyűléséről. (Zala 1902. február 27.) „Forgalom az egyes üzletágakban: Betétek (tőkekamatok és visszafizetések beszámításával): Maradvány: 5735 ar. 9610 frk. 4 109 436 — 76 Jelzálog kölcsönök (kiadott és visszafizetett kölcsönökkel): Maradvány: 4213 ar. 26 000 frk. 2 935 943 —■ 48 Törlesztéses jelzálogkölcsön (kiadott és visszafizetett kölcsönök): Maradvány: 1 162 596 — 23 Váltók (leszámítolt, beváltatott): Maradvány: 1 104 977 •— 16 28 Előleg (értékpapírokra): Maradvány: 42 098 Visszleszámítolt váltók: Maradvány: 666 881 Értékpapírok: Maradvány: 1 139 211 Pénztári összes forgalom: 50 280 513 — 50" Gazdag pénzintézetek, szegény város? Az 1900-as évekkel megtorpant a fejlődés. A város mindent megtett, ami a maga erejéből tehető volt. Megvolt benne a fejlődés akarása és képessége is, de a sikeres start után rá kellett jönnie, hogy ezt a versenyt a kormány támogatása nélkül nem bírja, s a gyilkos tempó, a fejlődés további erőszakolása anyagi romlásba vezetne. Az I. világháború előtti esztendőkben lángolt fel újra az építkezési kedv, de a tervezett gimnáziummal kapcsolatos építkezések 500 000 koronás kiadást jelentettek volna, s ehhez csak 200 000 koronás segélyre volt kilátás. A nagyszabású terveknek aztán az első világháború állta úlját. Fél évszázad városfejlődésének történetét tükröztetni nem feladatom. A korábbiakban is csak a legjelentősebb vonulatok felvillantására vállalkozhattam, megkísérelve legalább nagy vonalakban azt a közeget, hátteret bemutatni, amely az írásom gerincéül szolgáló pénzintézetek működésének természetes közege volt a tárgyalt időszakban. Tudom, hogy a vázolt kép nem lehet teljes, igyekeztem a pénzügyi kapcsolatokat, az anyagi helyzetet érzékeltetni, de vissza kell térnem a pénzintézetek működésének kérdésköréhez az alábbiak alapján: A város fejlődéstörténetének vázlatos bemutatása nem szo-ríthalja háttérbe az eddig kialakult, létrejött pénzintézetek működésének bemutatását, a jellemző vonások kiemelését. E háttér ismeretében tehát célszerűnek látszik egy takarékpénztár és egy bankintézet működésén keresztül láttatni a nagy-kanizsai pénzintézetek működését, folytatva ezen intézmények 29 történetét az 1873. évi válságot követő évekkel, s a Dél-zalai Takarékpénztárral. Az 1873-es év kedvező üzleti mérleggel zárult a válság ellenére. Az ezt követő évek fokozatosan növekvő eredményességgel zártak, 1875-ben az állami adókötelezettség mértéke olyan magasra szökött, hogy ez a mintegy 3%-os osztaléknak gátat vetett. Ekkor írták elő a 3% betét kamatadót is, amelyre nézve az igazgatóság a betétesek iránti méltányosságból és társulati érdekből is azt határozta, hogy az előirt 3% adót a társulat vállalja magára. Ez az intézkedés is a társulat iránti bizalom fokozódását hozta magával. Az 1880—81 és 82-es év kimagasló eredményekkel zárult. 1880-ban ünnepelte a társaság 10 éves fennállását. Határozatot hoztak, hogy a társulat elnökének — Epeijesy Sándornak — arcképét az intézet tanácstermében kifüggesztik. Epeijesy Sándor egyébként tagja volt a városi vezetésnek, szava meghatározó jelentőségű, a városi közgyűléseken tett hozzászólásait minden esetben közölte a korabeli, helyi sajtó, a Zala. Az intézet 1880-ban terjeszkedett, telket vásárolt, s egy nagyságának megfelelő székház építését kezte el 1881-ben. Az 1881. évi közgyűlés figyelemreméltó mozzanata, hogy a nyereségből a részvényesek a nyugdíjalapot 10 000 forinttal növelték, s kevesebb osztalékkal is beérték — részvényenként 20 forinttal. A nyolcvanas években a váltóforgalom növekedése szembetűnő volt, és az 1896-os év eredményességéhez hozzájárult vidéki takarékpénztárakkal a visszleszámítolási összeköttetés. Ezekben az években az állam 10%-os betétkamat adóról szóló határozatot hozott, s mivel ezt a korábbi határozat szerint az intézet fedezte, egyenes következménye volt a kamatlábnak 4%-ra történő leszállítása. A társaság 25 éves fennállásának jubileumi ünnepére, az 1895. évi rendes közgyűléshez az Elnöki jelentést különkiadásban jelentették meg. Ebben lényeges szerepet kapott a 25 év üzletforgalmának kimutatása, amely a folyamatos bővülést, 30 növekvő üzletforgalmak s a inind több osztalék adhatóságát bizonyította. A Dél-zalai Takarékpénztár üzletmenetét sem az I. világháború, sem az azt megelőző évek nem befolyásolták hátráltató módon. Az 1911-ben kiadott Alap szabályok I. fejezete, Az alaptőke és általános határozatok címet viselő szakasz 1. §-a arról értesít, hogy „Az 1870-ben 500 db részvényre felosztott 100 000 frt. 200 000 K tőkével alakult Dél-zalai Takarékpénztárnak az 1905. június 12-én tartott közgyűlés határozata folytán 750 db részvényre felosztott 375 000 K. részvénytőkéje az 1908. november 1-jén tartott, közgyűlésben hozott határozattal 500 000 K felemeltetett, amely 1000 db egyenként 500 K névértékű részvényre osztatik fel." A betétek a felek kívánatára a következő idő szerint fizettetnek vissza: 200 koronáig naponkint minden felmondás nélkül, 200 koronán felül 1000 koronáig 10 nap alatt, 1000 koronán felül 2000 koronáig 20 nap alatt, 2900 koronán felül 4000 koronáig 35 nap alatt, 4000 koronán felül 10 000 koronáig 45 nap alatt, 10 000 koronán felül ... 60 nap alatt, amint felmondattak, de a körülményekhez képest előbb is, sőt a fél kívánatára s a pénztár állapotához képest azonnal. „18. §. A betevőknek szabadságában áll tőkéjüket és esedékes kamatjukat a 14. és 15. §-ban megállapított felmondási idő tekintetbe vételével egészen vagy részenként felvenni. A részletes visszafizetésnek mind a takarékpénztár könyveibe, mind a betéti könyvecskékbe bejegyzendők és a 16. § szerint alá-írandók (két takarékpénztári tisztviselő és a napi biztos által). 18. §. Elfogad a társaság megőrzés végett letéteket is, és pedig nemcsak készpénzben, hanem bárminemű értékpapírokban, arany és ezüst ékszerekben. Az ily letétek a letevő kívánatára bármikor kiszolgáltatnak ugyan, de a megkezdett év teljesnek tekintetvén, ha mindjárt a letétel rövidebb ideig tartott volna is, az őrzési díjakból visszapótlásnak vagy elengedésnek helye nem lehet." 31 Hogyan szabályozta az intézet az ingatlanokra adandó kölcsönöket? „26. §. Ingatlan javakra kölcsön csak úgy adatik, ha azok minden jegyzet nélkül a kölcsönkérő vagy jótállójának nevére vannak tulajdonul a telekkönyvben felvéve, s ekkor is a netán rajta fekvő korábbi terhek beszámításával legfeljebb a becsérték 3/4 része erejéig. Rendszeresen becsértéknek tekintetik a jelzálogul ajánlott ingatlanról fizetendő egyenes állami adó százszorosa. Ha valaki mgatlanainak nagyobb becsértéket tulajdonítana, tetszésére bízatik ezt egy, a folyamodványához mellékelendő becsülevéllel támogatni; a társaság viszont fenntartja azon jogot, mely szerint ezen becslevelet figyelmen kívül hagyhatja; vagy pedig a folyamodó költségére kiküldendő becsüs által annak ingatlanait megvizsgáltathassa, s a becsértéket ennek szemléje alapján állapíthassa meg." Milyen időtartam mellett adott kölcsönt az intézet ingatlanokra? „29. §. Ingatlan vagyonokra kölcsönök rendszerint ugyan 10 évi részlet-visszafizetésre adatnak, azonban a visszafizet és módozatait a kölcsönkérővei egyetértőleg az igazgatóság másként is meghatározhatja, de ettől eltérőleg a visszafizetési határidő a fél kérelmére, vagy hallgatag kitelj eszthető, sőt kívánatra legfeljebb 50 évre texjedő törlesztéses kölcsönök is engedély ezhetők." Szigorú előírást tartalmaz a 35. §. d) pontja: „Arany vagy ezüst pénzekre s egyéb (jóhitelű szakértő által megbecsülendő) értéktárgyakra, úgy a budapesti tőzsde hivatalos árjegyzékében nem jegyzett értékpapírokra adott előlegeknél a térítvénybe az veendő fel, hogy az előleg visszafizetésének elmulasztása esetén a társaság fel leend jogosítva, azoknak az adós megidézése nélkül Nagykanizsán székelő kir. közjegyző közbenjöttével azonnali elárverezését elrendelni." Milyen részek képezik a társaság jövedelmét? „A rendszeres jövedelmeket az alábbiak adják: 32 a) Az alap s tartaléktőke, valamint a felek betéteinek a 6. § szerint gyümölcsöző kihelyezése után befolyt kamatok és első beírási díj. b) Biztosító ügynöki jutalék. c) Lejegyzési engedélyek kiállítási díjai. d) Letétek őrzési díjai. e) Váltók telepítési és leszámolási, úgy a részvények átírási díja. f) A társasági ingatlanok jövedelme. Ezen jövedelmekből fedezni kell: a) A betétek kamatait. b) A tisztviselők és a szolga fizetését. c) Az igazgatósági és a kezelési költségeket. d) A napibiztosok és felügyelőbizottság díjazását. e) A társaságra kivetett adókat és azok pótlékait (44. §)." A társulat szervezete című fejezet 54. §-a: „Minden egy részvény tulajdona jogot ad a közgyűlésekbeni jelenlétre és a határozatok hozatalában! befolyásra, tehát egy részvény egy szavazatra, két részvény két szavazatra jogosít és így tovább tizenötig, annál azonban több szavazat sem saját személyére, sem meghatalmazotti minőségben egy személyben nem összpontosítható, bármennyi legyen is részvényeinek száma." A Dél-zalai Takarékpénztár részvényeseinek száma a megalakulás évében 264 fő volt, a 25 évvel későbbi állapot 204 fő részvényest tüntet fel. 1870-ben a 10 részvénnyel, vagy ennél többelbíró részvényesek száma 11 fő, 1895-ben 8 fő. Az 1895-ben összesen 500 db részvényből 46 db van az Epeijesy család birtokában, míg 1870-ben csak 22 db.IJ A 60. §-tól a 99. §-ig taglalta az alapszabály a társaság igazgatását. Részletesen szabályozza a közgyűlés hatáskörét, feladatait, tárgyát, a határozathozatalhoz szükséges részvényesek számát (15 főben állapítja meg) az igazgatóság jogkörét, hatáskörét. 11 Dél-zalai Takarékpénztár 1895. évi 25. rendes közgyűlése. Elnöki jelentés. 33 A 72. § rögzítette, hogy a társasági igazgatóság elnökből, alelnökből és 12 tagból áll, akik a nagykorú férfirészvényesek közül választhatók. Az igazgatósági tagságba való bekerülés egyik alapkövetelménye a feddhetetlen előélet is. Az elnök, alelnök és az igazgatóság tagjait 3 évre a közgyűlés választja, utóbbiak közül, minden évben lehetőleg egyenlően, egyharmada kilép, de ők is újra választhatók. Minden igazgatósági tag köteles volt hivatalában töltött idejére a társasági pénztárba két, saját nevére szóló részvényt szelvényeivel együtt betenni (76. §). Az igazgatóság látta el a társaság minden olyan ügyének kezelését, amelyek nem voltak a közgyűlésnek fenntartva, vagy az elnökre bízva (80. §). Külön fejezetrész tárgyalta az elnök jog- és hatáskörét, a napibiztos teendőit. Kiemelten foglalkozott a szabályzat a felügyelőbizottság tevékenységével, amelynek jogában állt bármikor a társaság könyveit, iratait és pénztárait megvizsgálni. A felügyelőbizottság az évi zárszámadásokat és mérleget, nem különben a nyereség felosztását tárgyaló indítványokat köteles volt megvizsgálni, és erről a közgyűlést évenként jelentés útján tájékoztatni. Tagjainak jutalékát fejenként 500 koronában határozták meg. Részletesen szabályozott volt a belső ügyvitel menete, valamint a mérleg készítésének szempontjai. Külön készben foglalkoztak a társaság feloszlatásával, illetve azzal, hogy ez milyen eljárásokat kívánna meg. „A tisztviselők fizetési szabályzata: Főkönyvelő 2600 K alapfizetés Főpénztárnok 2600 K alapfizetés Könyvelő 2100 K alapfizetés Pénztárnok 1600 K alapfizetés Segédkönyveiül600 K alapfizetés Tisztviselő 1400 K alapfizetés Tisztviselő 1200 K alapfizetés Szolga 720 K alapfizetés 600 K lakbérilletmény 600 K lakbérilletmény 500 K lakbérilletmény 400 K lakbérilletmény 300 K lakbérilletmény 200 K lakbérilletmény 200 K lakbérilletmény természetbeni lakás, 34 évenként 1 nyári, 1 téli öltönnyel, 20 korona csizmapénzzel és 3 évenként 1 téli köpennyel." A szabályzatból kitűnik, hogy milyen mértékben vették figyelembe az előlép esnél az intézetben eltöltött szolgálati éveket, illetve ennek milyen anyagi elismerését fejezték ki a fizetések növelésében. Külön rész foglalkozott a tisztviselők nyugdíjszabályzatával. Mivel az állandó nyugdíjalap kevésnek mutatkozott, külön „tiszti nyugdíjalapot" hoztak létre. „A nyugdíjképesség csak a tiszti állásban a végleges megerősítést követő év első napjától számítandó 10 év szakadatlan szolgálat után következhetik be, ezen szolgálati idő betöltése előtt — de csakis a munkaképtelen tisztviselő — ha a véglegesítést követő évtől számítva még 6 éven felül nem szolgált, 1 évi, ezentúl pedig 10 évig 2 évi fizetését nyeri végkielégítésül." A szabályzat kitért a különböző segélyekre való jogosultság taglalására, meghatározva az igényelhető összegeket is. A szabályzatot a századfordulót követő időszakban, 1911-ben adták ki. Ezeknek az éveknek pénzügyi vonatkozásban az a legfontosabb jellemzője, hogy meggyorsult a magyarországi bankok texjeszkedése. A gazdasági növekedés és az erősödő belső felhalmozás a magyarországi nagytőke gyarapodását eredményezte. Erősödött a magyarországi tőke és a bankok szerepe, amelyek megsokszorozták ipari érdekeltségeiket. 1892-ben hajtották végre a Monarchia valutareformját, a forintról a koronára való áttérést, amely serkentőleg hatott a gazdasági életre, s újabb pénzintézetek alapítását tette lehetővé. A Zala 1896. szeptember 6-ai száma arról számolt be, hogy „Nagykanizsai Gazdasági Takarékpénztár Részvénytársaság elnevezéssel kerül sor alapításra a városban. A részvénytársaság alaptőkéje 1 miihó korona lesz, amely 2500 db 400 korona névértékű, névre kiállított részvénykibocsátással fedeztetett. A társaság azzal a céllal jönne létre —- olvashatjuk a tudósítást —-, hogy a méltánylandó hiteligényeket gyorsan és könnyen kielégítse, emellett a birtokviszonyok felmerülő változásával e már meglévő terhek arányos és célszerű rendezését 35 közvetítse, s a takarékosság fejlesztése mellett a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem érdekeit a helyi viszonyokkal összhangban istápolja." A következő írás {Zala, 1896. október 1.) már szerényebb. Beszámolt a Gazdasági Takarékpénztár alapitó üléséről, amelyre szeptember 27-én került sor, de módosította a korábban közölt adatokat. A részvénytőke 500 000 korona lett, amely 2500 db 200 forintos részvényből áll. A Gazdasági Takarékpénztár rövidesen körlevelet bocsátott ki megalakulásáról, és ismertette ügykörét. „1. Pénzbetéteket vesz át kamatozásra, betéti könyvre vagy folyószámlára. 2. Váltókat leszámítol vagy visszaszámítol. 3. Mezőgazdasági hitelt nyújt. 4. Kötvény kölcsönöket nyújt jelzálogra vagy más biztosítékra. 5. Folyószámlára hitelt nyújt kézi zálogra vagy más biztosítékra. 6. Birtokot szerez és elad, illetve bérbe vesz. 7. Ingatlanokat szerez és elad, illetve bérbe vesz. 8. Bizományi üzleteket eszközöl fedezet mellett. 9. Előlegeket nyújt értékpapírokra arany- és ezüstpénzekre. 10. Betéteket őrzés végett elfogad." Korántsem ez az intézet az utolsó a dualizmus időszaka magyarországi pénzintézetei alakulásának sorrendjében Nagykanizsán. A Zala 1906. évi február 14-ei száma közlte azt a felhívást, amely egy, a városban alapítandó Néptakarékpénztár Részvénytársaság létrehozását jelzi. A tervezett pénzintézet célja az volt, hogy a takarékpénztár és banküzletkör keretébe eső ügyleteket folytasson, előremozdítva a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi hitelek nyújtását. Alaptőkéjét 250 000 koronára tervezték, részvénytőkéje 500 db egyenként 500 korona névértékű részvény kibocsátásával lenne megteremthető. Az 1907. január 20-ai Zala már az időközben létrejött társulat hirdetését közölte csekély pótdíj ellenében, mely szerint: 36 a társaság heti 1 korona befizetésével 1000, azaz egyezer korona visszafizetését szavatolja minden 20 és 60 év közötti ember számára, aki az intézetnek újonnan szervezett takarékbiztosítási osztályába előzetes orvosi vizsgálat alapján tagként belép, s a heti 1 koronát 15 évig folyamatosan fizeti. A századforduló pénzügyi szempontból való megítélése természetesen nem volt egyértelmű. A város üzleti világában a századforduló gazdasági válsága, amit a gyenge termés is fokozott, a pénzintézetek forgalmának, sőt nyereségének csökkenését hozta magával. Csökkent a forgalom a gabona- és marhavásárokon, így a kereskedelem pénzszükséglete is csökkent, visszaesett, amit tartós pangás követett. Rohamosan nőttek a hitelkamatok, a bankok növelték a biztosítékokat, s likviditásuk fenntartását tekintették elsődleges célnak. 1904-től már érződtek a háború előtti konjunktúra jelei. A nagykanizsai bankfióknál nőtt a hitel elhelyezés, noha a kamatláb 6%-ra emelkedett. Az 1904. évi bankfiókforgalom főbb adatai: „Összes pénztári forgalom: 106 357 ezer korona Váltó leszámítolás: 41 700 ezer korona 1 314 000 ezer korona Kézizálogra adott kölcsön: Nyers jövedelem: Tiszta jövedelem: 95 ezer korona 46 ezer korona" A bankfiók forgalma tehát az alapítás utáni első évekhez viszonyítva több mint háromszorosára emelkedett. A mindennapi megélhetést egyre inkább nehezítette a drágulás. Az Osztrák—Magyar Bank kanizsai fiókjának tisztviselői 1908-ban 15%-os fizetésemelést kaptak. A megnövekedett forgalom a tisztviselők személyi biztonságát is megköveteli, ezért a bank minden alkalmazottja a bank hivatalos óráiban egy-egy pisztolyt hord magával használatra kész állapo-ban. 1912-ben a külföldi tőke egy részét visszavonták az országból, ezért ismét hitelkorlátozásokra került sor. Erről a Zalai Közlöny augusztus 1-jei száma így írt: 37 „...A kereskedők körében általános az a panasz, hogy a pénzintézetek a hitelt a kelleténél erősebben korlátozták, és ma már a dolgok odáig fejlődtek, hogy vagyonos szolid kereskedő sem tud hitelhez jutni, mert az is kénytelen üzleti körét szűkítem." A Dél-zalai Takarékpénztár Rt. 1912. évi vagyonmérlege kimutatásának összevetése a megváltozott, háborús körülmények között létrejött 1916. évi adatokkal. „Zárszámadás az 1912. év XLIII. évi vagyon kimutatásról: Pénztári készlet: 49 280 korona 52 fillér Jelzálogi kötelezők: 1 030 678 korona 89 fillér Törlesztéses jelzálogi kötelezők: 3 288 666 korona 30 fillér Kezességi kötelezők: 28 669 korona Ingatlan birtok, egyéb ingatlanok: 250 882 korona 88 fillér Értékpapírok: 2 130 390 korona Értékpapírok függő kamatai: 27 209 korona Kintlévő kamatok: Aranyak és frankok: Osztrák—magyar giró: Adósok: Óvás- és bélyegköltségek: Összesen: Osztalékra: Tartalékalapra: 63 112 korona 98 fillér 10 493 korona 49 fillér 3019 korona 80 fillér 161 602 korona 26 fillér 500 korona 8 576 223 korona 68 fillér 110 000 korona 787 084 korona Az 1916. évre vonatkozó zárszámadás adatai (vagyonmérleg): Pénztári készlet: Jelzálogi kötelezők: Törlesztéses jelzálogi kötelezők: Kezességi kötelezők: Intézeti ház: Értékpapírok: Értékpapírok függő kamatai: Kintlévő kamatok: Osztrák—-magyar giró: Adósók: Pénzintézeteknél elhelyezett tőke: 110 761 korona 49 fillér 621 678 korona 41 fillér 2 445 691 korona 11 fillér 4 448 korona 250 000 korona 2 597 789 korona 36 154 korona 31 fillér 78 144 korona 32 fillér 8 017 korona 6 fillér 114 224 korona 22 fillér 754 849 korona 29 fillér 38 Magyar kir. posta takarékpénztár: 2 320 korona 30 fillér Összesen: 7 635 893 korona 51 fillér Osztalékra: 90 000 korona Tartalékalapra: 800 000 korona" Az első világháború alatt a nemzetgazdaság militarizálása együtt járt a hadi megrendelések miatt ugrásszerűen megnőtt termelés növelésével, az állami kiutalások rendszerével, a központosított anyaggazdálkodással. Teljhatalmú központok jöttek létre a termelés irányítására, amelyekben a legnagyobb iparvállalatok és bankok képviselői ültek, állami hatáskörrel felruházva. A háborús finanszírozás a pénzintézeteket új feladatok elé állította. A rövid idő alatt jelentkező hatalmas kiadásokat a szokásos állami bevételekből nem lehetett finanszírozni. Két forrásból teremthettek erre alapot. Egyrészt a bankkölcsönökből, másrészt az egyre nagyobb szerepet játszó hadikölcsönökből. Az I. világháború időszaka alatt több hadikölcsönjegyzésre került sor Nagykanizsán is. A Zala címlapjai a háborús években a magyar—román harctér, a francia harctér, az orosz harctér, az olasz és balkáni háborúk tudósításaival jelentek meg 1916-ban, de sűrűn találkozunk a hadikölcsönökkel kapcsolatos ajánlásokkal, amelyek előjegyzésére minden pénzintézetünk kapható volt a városban. A Zala 1916. november 27-ei számából: „Az ötödik hadikölcsön. I. Ferenc József király halála szomorúvá teszi a nemzetet, de az ötödik hadikölcsön elé bizakodva nézhetünk — állapítja meg a cikkíró. Az első hadikölcsönnél még szorongó szívvel gondoltunk az orosz betörésre, tőkeszegénységünkre, kimerült gazdasági erőnkre. A második hadikölcsön a gorlicei fényes haditett jegyében indult meg, az olasz hitszegés azonban a harcterek helyzet rosszabbodásával fenyegetett. És íme a milliárdot meghaladó nem várt eredmény újra a bizakodóknak adott igazat. A harmadik hadikölcsön alkalmával a jó árak gazdasági erővel telítették meg a szikkadt magyar gazdasági életet. A negyedik 39 hadikölcsön közel kétmilliárdos eredménnyel tett fényes bizonyságot gazdasági erőnknek törhetetlen rugalmasságáról. Az ötödik hadikölcsön a jó reménység zászlajával indul útjára. Győzedelmes haditényeink szakadatlan sorozata a háborút a végső kifejlődés, a befejezés felé viszi..." — írta lelkesülten a Zala. Majd 1917. január 11-én közölte az ötödik hadikölcsön jegyzésének eredményét, amely Nagykanizsán minden várakozást felülmúlt. „Az egyes pénzintézetek közt a jegyzés a következőképpen oszlott meg: A Nagykanizsai Bankegyesületnél: 1 300 000 koronát. A Nagykanizsai Takarékpénztárnál: 1 125 000 koronát. A Dél-zalai Takarékpénztárnál: 536 000 koronát. A Néptakarékpénztárnál: 605 000 koronát." A dualizmus fennállásának utolsó éveiben tartott. Az első világháború már harmadik esztendeje folyt roppant anyagi és véráldozatokkal, a békére egyelőre nem volt esély. „Vitéz katonáink felülmúlhatatlanul hősies küzdelmei dacára a lefolyt év sem hozta meg a békét, és midőn intézetünk 43. üzletévéről beszámolunk, megint a háború okozta köz-gazdasági viszonyokra kell utalnunk." A Nagykanizsai Bankegyesület tárgyévi igazgatósági jelentése: „Gazdasági szerveinknek a háború szolgálatába való beállítása a lefolyt évben még fokozottabban éreztette hatását, a nyersanyagok és készáruk pénztőkévé való átcserélése még inkább kifejezésre jutott. Ügyfeleink mindig több és több feles készpénzzel rendelkeztek, melyeknek legnagyobb része pénzintézeteknél keresett elhelyezést, és az irányunkban mindig fokozódó bizalomnál fogva ez évben megint mintegy 2 millió betétemelkedésről számolhatunk be. Betétállományunk egy tekintélyes részét sajnos kedvezőbb kihelyezés hiányában, elsőrangú intézeteknél voltunk kénytelenek anyagi áldozatok árán elhelyezni. A nagyközönség hitelszükséglete a minimálisra szállott alá, és hogy váltó állományunk az év végével a tavalyival szemben 40 mégis némi emelkedést mutat, az az átmenetileg beállott pénzszükségletnek tulajdonítható." A háború utolsó előtti évében, 1917-ben a november ó-ai igazgatósági ülés úgy határozott, hogy az intézet mind nagyobb arányokat öltő üzleti forgalmának növekedésére, továbbá a saját tőke és a kezelésükre bízott összegek közötti lényeges eltolódásra való tekintettel a részvénytőkét 1 000 000 koronára emelik fel. A közgyűlés a javaslatot jóváhagyta, s azt végre is hajtották. A pénzintézet — mint az a következő évi igazgatósági jelentésből kitűnik —- a folyton növekvő összeget háromféle módon használta: egyharmadát jól jövedelmező, elsőrangú és köny-nyen pénzzé tehető állampapírokba fektette, illetőleg rövid lejáratú kincstárjegyekbe. Egy további nagyobb összeget hadiköl-csön lombardírozására* fordítottak, míg egy tekintélyes részszel az ügyfelek vállalkozásait segítették elő. „Hazafias kötelességgel, munkát, fáradtságot nem kiméivé minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználtunk a VI. és a VII. hadikölcsön előmozdítása érdekében, és úgy véljük, hogy eziránti buzgalmunkat teljesen igazolja az e téren elért fényes eredmény, mely szerint a VI. hadikölcsönből egy millió hatszázezer koronát, a VH-ből pedig 2 1/2 milliót közvetlen ügyfeleinktől gyűjtöttünk össze, így az eddigi 7 kibocsájtásból intézetünknél a jegyzések összesen 9 1/2 millió koronára rúgnak. A minden téren állandóan fokozódó üzleti forgalmunk, a ránk bízott idegen és a saját tőkéink összhangba hozása, továbbá a béke bekövetkezte után ismét nagy ipari és kereskedelmi fellendülés arra késztetett bennünket, hogy az elmúlt év november 20-ra rendkívüli közgyűlést hívjunk egybe, melyen részvényeként 400 000 koronával való felemelése határozta-tott el. Megelégedéssel jelentjük, hogy a tőkeemelés műveletet a rendkívüli közgyűlés határozata szerint teljes sikerrel bonyolítottuk le... * Lombardhitelt vesz fel, vagy lombardhitelt ad. Kézizáloghitel a sző jelentése: forgalomképes ingó dologgal, mint záloggal fedezett hitel. (A középkorban a bankárairól nevezetes Lombardia észak-olasz tartomány nevéből ered.) 41 A nyereség felosztására nézve azt indítványozzuk a tisztelt közgyűlésnek, hogy a tavalyi 15 koronával szemben az idén 20 korona osztalék kifizetését határozza el, ezt azonban abban a jogos feltevésben tesszük, hogy előreláthatólag a jövőben is abban a helyzetben leszünk, hogy részvényeseinknek a felemelt tőke után is kielégítő osztalékot fizethessünk. Hogy ezúttal a szokottnál jóval magasabb nyereségi átvitelt javasolunk, ez azon körülményben leli magyarázatát, hogy új adótörvényeink folytán úgy a lefolyt, mint az idei üzletévre lényegesen nagyobb adóterhekkel kell számolnunk." A háború időszakában az egyre gyorsuló pénzkibocsátás következtében a forgalomban lévő bankjegyek mennyisége mintegy megtízszereződött. A növekvő bankj egymennyiség és a csökkenő árukészlet az árak gyors emelkedésére, a pénz elértéktelenedésére vezetett. Nagykanizsa lakossága sokat szenvedett és nélkülözött a háborúban. A hadikölcsön, a hadiadó, a rekvirálások, a közélelmezésben jelentkező gondok ínséges időszakot hoztak a város életébe. A mind szűkebbé vált piacnak pedig nemcsak a városi lakosságot kellett élelemmel ellátnia, hanem a menekülteket, a városon átvonuló katonaságot, s az itt állomásozó fegyveres erőkön kívül az akkor összesen 3600 beteget ápoló katonai kórház ellátási gondjaiban is osztozniuk kellett. A város gazdasági életének összeomlását a háborút követően fokozta a gyorsan kibontakozó infláció, különösen érzékenyen érintette a nemzetiségi területek leválása, az Ausztriától való elszakadás •— felborultak a gazdaság élet régi keretei — súlyosbította a helyzetet a munkanélküliség, a város ipari termelésének nagymérvű csökkenése. A politikai, gazdasági bizonytalanság, az erősödő tömegmozgalmak, a forradalmi átalakulással szemben álló és a forradalom továbbfejlődésétől tartó tőke mozgását a várakozás álláspontjára késztette. Az első világháború vége a dualizmus korának végét is jelentette. Az ezt követő időszak új fejezetet nyitott nemcsak a pénzintézetek, hanem Magyarország számára is. 42 PÉNZINTÉZETEK MA NAGYKANIZSÁN Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Budapest Bank 43 CIB Bank Erste Bank 44 KSH Bank Mecsek Takarék 45 MKB Bank M7 Takarék 46 NHB Bank Oberbank 47 OTP Bank Raiffeisen Bank 48 Somogy Takarék Sberbank 49 UniCredit Bank FORRÁSOK Nagykanizsai Takarékpénztár, Jegyzőkönyv 1891. február hó 23-ától 1894. márczius hó 5-éig. Nagykanizsai Takarékpénztár, Jegyzőkönyv 1884. márczius hó 12-étől 1896. deczember hó 28-áig. Nagykanizsai Takarékpénztár választmányi üléseinek jegyzőkönyve 1851. augusztus 9.—1857. július 18. Dél-zalai Takarékpénztár, Jegyzőkönyv 1902. január 5.—1909. október 23. Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaság, Értékpapír könyv 1917. január 1-jétől 1945-ig. Nagykanizsai Takarékpénztár, Közgyűlési és igazgatósági jegyzőkönyv 1910. november 24.-—-1914. december 24. Nagykanizsai Bankegyesület, közgyűlések és igazgatótanácsi ülések jegyzőkönyvei 1873—1919. Magyarország pénzintézetei. Bp. 1885. Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság. Szerk: dr. Vargha Gyula Barbarits Lajos: Nagykanizsa (Magyár városok monográfiája). Bp. 1929. A Dél-zalai Takarékpénztár Részvénytársaság 1912., 1913., 1914., 1915., 1916. évről szóló zárszámadása Dél-zalai Takarékpénztár Részvénytársaság, 1895. évi 25. rendes közgyűléséhez elnöki jelentés. Nagykanizsa, 1895. (Nyomatott Weiss L. és Weiss F.-nél) Dél-zalai Takarékpénztár Részvénytársaság alapszabályai. Tisztviselők fizetési és nyugdíj szabályzata. Nagykanizsa, 1911. Salai Hírlapkiadó és Nyomda Rt. Adatok a nagykanizsai takarékpénztár részvénytársaság ötvenéves fennállásának történetéből. Nagykanizsa, 1895. Weiss L. és Weiss P. Könyvnyomdája. Takarékpénztáraink a közgazdaság és a kultúra szolgálatában. Irta: Kelemen Ferenc, a nagykanizsai takarékpénztár igazgatója. 1927. Gutenberg Nyomda, Nagykanizsa A Zala mikrofilmre vett anyagának áttekintése 1868—-1918 közötti időszakra vonatkozóan. 51 Zalavármegyei évkönyv. Szerk: Halis István—Hoffman Mór. Nagykanizsa, 1896, ifj. Wajdits József Könyvnyomdája. Zala—Somogyi Közlöny 1864—1874. Ismeretterjesztő lap, szépirodalom, kereskedelem, ipar, tudomány és művészetek köréből. Nagykanizsán kiadva. 52 |
