Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
6.98 MB
2021-04-22 10:40:10
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
707
1606
Rövid leírás | Teljes leírás (36 KB)

Kovács Emőke - Keserű valóság - Rózsás János nehéz sorsa

Cím: Kényszerű rabság, kettétört sorsok, jelöletlen sírok - A GULAG-kutatás fehér foltjai - Konferenciakötet, 115-127. oldal
Kiadás: GULAG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány, Budapest, 2021
Szerkesztette és a szöveget gondozta: Kovács Emőke
Nyomdai előkészítés, tipográfia: Kónya Miklós
Nyomdai munkák: OOK-Press Nyomda
ISBN 978-615-6251-01-5

Az eredeti kötet elérhető:
https://gulagalapitvany.hu/uj-kiadvanyok/


A tanulmány szövege:

KÉNYSZERŰ RABSÁG, KETTÉTÖRT SORSOK, JELÖLETLEN SÍROK A GULAG-kutatás fehér foltjai
KONFERENCIAKÖTET
KONFERENCIAKÖTET
KÉNYSZERŰ RABSÁG,
KETTÉTÖRT SORSOK,
JELÖLETLEN SÍROK
A GULAG-kutatás fehér foltjaiBudapest, 2021
KÉNYSZERŰ RABSÁG,
KETTÉTÖRT SORSOK,
JELÖLETLEN SÍROK
A GULAG-kutatás fehér foltjai
KonferenciakötetTARTALOM
Nagyné Pintér Jolán: Köszöntő 7
Szalay-Bobrovniczky Vince: Köszöntő 8
Varga Benedek: Előszó 10
Cseresnyésné Kiss Magdolna: Történelmünk fehér foltjai 13
Bertalan Péter: A GULAG-tól a szuperhatalmi státuszig 16
Csarnai Márk: Református lelkészek kárpátaljai tragédiája 45
Domonkos László: Szovjet Spartacusok 58
Hajagos Csaba: Kecskeméttől Novoszibirszkig 68
Kiss Dávid: Az MKP hadifogoly-politikája 1947-ben 92
Kovács Emőke: Keserű valóság 115
Kovács Kálmán Árpád:
„[...] a serdülő ifjúság nem mert mutatkozni.” 127
Máthé Áron:
Kommunista stratégiák a nemzeti kisebbségek körében 146
Miklós Péter: Tabu és történelem 153
Palasik Mária: Aki „a zengő szélből kihallotta a világ szavait” 166
Rácz János: Az angolszász álláspont és a szovjet táborok 194
Vigóczki Máté: Bűn, tudat nélkül? 214
Dunajszky Géza: A Nuzali GULAG felvidéki áldozatai 227115
Kovács Emőke:
Keserű valóság
Rózsás János nehéz sorsa
Rózsás Jánosról, az egyik leghíresebb GULAG-ot megjárt íróról sokszor,
sokféleképpen szóltak már. Leginkább az elismerés hangján, memoárokban,
nekrológokban, történeti szakcikkekben, publicisztikákban.1
De sokat és
sokszor nyilvánult meg ő maga, amikor már lehetett. A tapasztalat mégis
azt mutatja, hogy Rózsás János, azaz a magyar Szolzsenyicin nevét egyre
kevesebben ismerik. Ez a rendhagyó tanulmány igyekszik a GULAG magyar
krónikását bemutatni úgy, ahogy az eddigi munkák még nem tették meg:
sorra vesszük az életművet, a különös élethelyzeteket, rámutatunk az állambiztonsági iratok Rózsás Jánosra vonatkozó adalékaira. Ugyanis valóban
sok adatot, történetet fellelhetünk a GULAG magyar krónikásáról, de a mai
napig nem készült róla összegző monográfia. Ha monográfia most nem is
születhet, igyekszünk irányt adni a források tekintetében is, egy jövőben
Rózsás Jánost bemutató objektív, összegző életrajzi kötet megvalósulásához.
Lágerévek
Rózsás Jánosnak nem jutott könnyű sors, nagyon szegény kisiparos családba
született Budapesten. A nehéz anyagi körülmények miatt hamarosan Nagykanizsára költöztek, ahol már 14 évesen kétkezi munkából élt és támogatta
családját. 18 esztendősen – 1944 szeptemberében – leventeként mozgósították. 1944. december 22-én került szovjet fogságba. 1945. február 6-án megszületett az Ukrán Front Katonai Bíróságának ítélete: összeesküvés, 10 év
kényszermunka a GULAG rabtelepein és örökös száműzetés. Az odesszai
1
Ld. Domonkos László: Lélek és szögesdrót - Szolzsenyicin, magyar ecsettel. Bp., Időjel, 2018. A legrészletesebben Rózsás saját maga foglalja össze élettörténetét, minden krízisével és a rendszerváltoztatás
után is meglévő nehézségekkel vö.: Rózsás János: Fogságom naplója és egyéb munkák Habent sua fata
libelli... Pannon Tükör, 2002. 5-6. sz. 57-66.116
börtön után számos munkatábort megjárt (Nyikolajev, Herszon), majd
1946-ban Szolikamszk – Észak-Ural – körzetbe került. Végül kilenc esztendőt töltött kényszermunkában. A legmeghatározóbb számára az a három
esztendő volt, amikor Ekibasztuszban (1951-ben) Alekszandr Szolzsenyicin
(1918-2008), száműzött orosz íróval találkozott.2
Szolzsenyicin ezt jegyezte
fel róla: „... sovány, hosszú orrú, nyurga fiatalember, aki szembetűnő magával
hozott jólneveltséggel, nagyfokú szerénységgel kelti fel a figyelmemet. Megismerkedünk egymással. Halk, elfogódott hangon beszél, az orosz kifejezésekkel bajlódik, mulatságos szófordulatokat használ, melyekért bocsánatkérően
mosolyog. Kiderül, hogy magyar, és Rózsás János a neve.”3
Rózsás János saját sorsát leghitelesebben Keserű Ifjúság (1986) című
munkájában rögzítette, de a lágerélet és sorstörténetének szintén hű tükre a
Nehézsorsúak (2004) című korszakalkotó dokumentumfilmben tett hosszú
vallomása. Sára Sándor filmjében Rózsás részletesen beszámolt érzéseiről, lágerbeli mindennapjairól, a hazatérés utáni súlyos évtizedekről. Aki elolvassa a
Keserű ifjúságot, pontosan, napról-napra dokumentálva szembesülhet az embertelen körülmények sokaságával, a fiatal magyar fiú szenvedéstörténetével.
A GULAG-rabok esetében mindig felmerül a kérdés: Mi segíthette túlélésük, mi adott erőt? Rózsás tekintetében is fontos kérdés, főként úgy, hogy
egészségi állapota – visszatérő gyomorproblémái miatt – olykor igencsak
súlyosbodott. Rózsás Sára Sándornak adja meg a választ arra, hogy mi mentette meg a pusztulástól: a hite, az ártatlanság tudata, a hazaszeretete és béketűrő, visszahúzódó jelleme. Ez a vallomás azért is lényeges, mert későbbi élete
során is kulcsfogalommá váltak ezen elvei. Rózsás jellemrajzát maga Szolzsenyicin visszaemlékezésével egészíthetjük ki és egyben hitelesíthetjük is: „Csak
huszonöt éves, de hiányzik a fiatalos pír az arcáról. A szél által kicserzett, száraz,
vékony bőr mintha egyenesen a koponyájának hosszúkás, keskeny csontjaira
volna húzva. Fájnak az ízületei, égető reuma kínozza, amit északon, erdőirtás
közben szerzett. A rabokat napról napra csak egy foglalkoztatja: hogyan lehetne
túlélni? Hogyan lehetne jóllakni? János pedig zúgolódás nélkül megeszi azt, amit
a brigádvezető kiírat neki. Éhen marad ugyan, de nem engedi meg magának,
hogy ételszerzés után járjon. Mindig éberen szemlélődik, odafigyel a beszélgetésekre, mindent meg akar érteni. És mi az, amit meg akar érteni? Minket, oroszokat akar megérteni!” Megismerkedésünk idejében már ismerte és szerette
Puskint, Nyekraszovot, Gogolt, én magam pedig beszéltem neki Gribojedovról
és mindegyiknél, sőt talán még Petőfinél és Aranynál is jobban megszerette
2
Ld.: Rózsás János: In the Gulag with Solzhenitsy. The New Hungarian Quarterly, 1990. 117. sz. 15-22. 3
Alekszandr Szolzsenyicin: A Gulag szigetvilág. 1918-1956. 3. köt. Budapest, Európa, 1993. 137.
Kovács Emőke117
Lermontovot, akitől először a fogságban olvasott, nem sokkal előbb. (...) Szívélyes, barátságos, védtelenséget sugárzó, világoskék szemű fiatalember – ilyen volt
Rózsás János a mi szívtelenül rideg lágerünkben.”4
Hazatérés és megfigyelés
Rózsás végül a táborban irodai papírmunkát végzett és hosszasan tanulmányozta a Szolzsenyicintől kapott orosz szépirodalmat. Kiválóan megismerte
a nyelvet és a kultúrát is. Sztálin 1953. március 5-i halálát követően – ahogy
több más honfitársa – hosszú utazás és várakozás után hazatérhetett Magyarországra. A lembergi elosztótáborban való veszteglést követően 1953 júliusa
és novembere között a Nyíregyháza-sóstói elosztóállomáson várta a hazatérést. A nagykanizsai otthonba való megérkezés – ahogy a többi sorstárs
esetében – drámai és megrendítő esemény volt számára. Múltjáról természetesen nem beszélhetett, vissza kellett szokni a civil életbe, melyet nemcsak az
egykori rab-lét, hanem a kommunista diktatúra hazai mechanizmusa szintén nehezített. 1954 elején könyvelőként állt munkába, majd leérettségizett,
orosz felsőfokú vizsgát tett. A magyar állambiztonsági szervek folyamatosan,
több csatornán keresztül is szemmel tartották. 1954-ben nyitották meg azt
az F-dossziét, amelyben mint különösen veszélyes személyről tároltak adatokat: személyes adatait, hivatalos anyagait, rehabilitációját stb.5
De találhatunk róla korábbról is részadatokat, mert az 1952. december 21-ével kezdődő
Kopjás mozgalomról szóló Objektum-dosszié szintén tartalmazta nevét és
tevékenységét.6
Rózsást és társait az ún. kopjás mozgalomban való részvétel
miatt ítélték el hivatalosan. Mindezek mellett létezik (1970-ben lezárt) vizsgálati dossziéja is, melyben ügyiratok, rehabilitációs iratai, kérelme anyagi
kárpótlásra és ennek elutasítása található.7
4
Szolzsenyicin (1993) i. m. 138-140.
5
F dosszié (Rózsás János). Állambiztonsági Szolgálat Történeti Hivatalának Levéltára (Továbbiakban:
ÁBTL) 2.7.1. 6
Kopjás mozgalom – ÁBTL 3.1.5. O-13766. A dossziét 1978. aug. 1-jén zárták le. A Kopjás-mozgalom
a német Werewolf-csoportok mintájára, Magyarországon 1944-45 fordulójától szervezett mozgalom,
melynek feladata a szovjetek által elfoglalt területeken szabotázs és diverzáns feladatok végrehajtása volt. A tagokat a honvédcsapatok állományából, a VKF/2 – parancsnoka ekkor Zákó András
vezérőrnagy – toborzótisztjei válogatták. A „Kopjások” felett a közvetlen parancsnokságot a VKF/2
Különleges Alosztályának vezetője, Korponay Miklós látta el, aki a nyílt kiképzést és alkalmazást
irányította. A testületnek mind a német szárazföldi haderő (Heer), mind pedig a Waffen-SS felé közvetlen összekötőtisztjei voltak, akik révén a német parancsnokságok a Kopjás-mozgalom felett a parancsnokságot gyakorolták. Rózsás János nem volt a mozgalom tagja, leventeként hurcolták el. 7
Vizsgálati dosszié (Rózsás János) ÁBTL 3.1.9. V-156564
Keserű valóság118
Nagy bátorságra vall – a GULAG rabok nagy része ezt nem merte megtenni –, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc idején munkahelyén az ideiglenes nemzeti bizottság tagja lett. A felelősségre vonást végül
„megúszta”, de megfigyelés alatt tartották. Az 1956-os forradalom és szabadságharcot követően gyakorta nyitottak újra dossziékat és figyeltek meg
1945 után elmarasztaltakat, ugyanis Kádárék féltek az „ellenforradalmi erők”
újbóli aktiválódásától. Ezért erősödhetett fel még inkább a „puha diktatúra” ezen időszakában Rózsás több csatornán keresztül történő figyelése is.
Egy 1957-ben megkezdett objektum dossziéban – Horthysta fegyveres erők
tagjai címmel – találkozhatunk olyan 1959-es jelentésekkel, amelyek szerint
Rózsás János még mindig kapcsolatban állt az ún. kopjás mozgalom tagjaival.8
A jelentések nagy része kapcsolati hálóját térképezte fel: „….nemcsak a városban, hanem a vidéken ugyanis a járás területén tartózkodó volt kopjások közül
egyeseket felkeres. Igyekszik olyanok után is véleménykutatást folytatni, akik
1956 októberében az ellenforradalom közepette az országot valamilyen oknál
fogva elhagyták és jelenleg itthon élő szüleikkel esetleg levelezési kapcsolatot
tartanak fönn. Felkereste Nagy Ferenc volt kopjás nyugatra disszidált személy
szüleit is, akiktől érdeklődött Nagy holléte és tartózkodása iránt.”9
Rózsás János emlékbeszéde a fővárosi Honvéd téren (1998)
Forrás: Gulag Alapítvány Archívum
8
Horthysta fegyveres erők tagjai. ÁBTL 3.1.5. O-13012
9
Tóth Rezső hadnagy 1959. október 30-i jelentés. ÁBTL 3.1.5. O-13012
Kovács Emőke119
1961-ben újabb munkadossziéban olvashatunk a kopjásokról és Rózsásról.10 Bár a Légrádi fedőnevű ügynök nem sok sikerrel járt a megfigyelésekkor:
„Beszélgetésünk során az a megállapításom, hogy Rózsás János rendezett
körülmények között éll (sic!) családjával, úgy tájékoztatott, hogy barátai nincsenek, nem is érzi hiányukat, ő a családjának éll (sic!). Próbáltam politikai
kérdésekről is beszélgetni, de megnyilvánulását csak pozitiven tudom értékelni,
megállapításom szerint a németekre csak haraggal tud gondolni.”11 Az ügynök továbbra is feladatként kapta, hogy tudjon meg többet arról: gazdasági,
politikai kérdésekről hogyan vélekedik Rózsás. A jelentések a későbbiekben
jelentéktelenek: nem tudott kapcsolatba lépni, beteg volt, ha beszélt is vele
semmi releváns nem történt – olvashatjuk a feljegyzésekben.
Az általános gyakorlatnak megfelelően Rózsás Jánost – bár akadt, akiket
csak 1970-ben – 1963. május 6-án rehabilitálták.12 Sorstársai nagy része
csendben, visszahúzódva élte életét a rendszerváltoztatásig, ha egyáltalán
megélhették – lelki, testi sérüléseik miatt – az időskort. Rózsás János életében
azonban az 1970-es években egy újabb és nehéz fejezet kezdődött. Időközben
ugyanis Szolzsenyicin megírta az Ivan Gyenyiszovics egy napja (1962) című
leleplező kisregényét. Ennek kapcsán Rózsás úgy gondolta, ő is lejegyezheti
szomorú GULAG-emlékeit. Ekkor született meg a Duszja nővér (1963-1964).
Rózsás a művével és Szolzsenyicinnel való egykori kapcsolata miatt azonban kereszttüzbe került.13 Későbbi nyilatkozataiban szinte ugyanazzal a
pontossággal mesélte el azt a nyomásgyakorlást, nagy valószínűséggel a KGB
részéről, amely ekkoriban nehezedett rá. Szerették volna ugyanis megnyerni
Rózsást: írja meg az időközben külföldre száműzött Szolzsenyicin GULAG
szigetvilág című művének az ellentétét, azaz gyártson egy „diplomatikusabb”
GULAG-művet. Rózsás beleegyezett és így született meg minden idők legnehezebb olvasmánya, a Keserű ifjúság. A 2000 oldalas mű vetekedett Szolzsenyicin nagy munkájával és természetesen azonnal betiltották a megjelenését. Sára Sándornak így vallott minderről: „Megengedték az első feleségének,
akitől elvált, de aki Szolzsenyicin életrajzán dolgozott, hogy eljöjjön hozzám
ide, Nagykanizsára látogatóba, hogy – hát három évet töltöttünk egy lágerben
– Szolzsenyicin lágeri életével kapcsolatban adatokat szerezzen. És miközben
itt volt Natalja Resetovszkaja nálam, megjelent a moszkvai APN kiadótól – ez
ugye magyarul a Kossuth Kiadónak felelne meg – a főszerkesztő-helyettes és
10 ÁBTL 3.1.2. M-22447 Légrádi (1961-ben nyitott és 1964-ben lezárt munkadosszié) 11 Légrádi jelentése, Nagykanizsa, 1962. október 11. ÁBTL 3.1.2. M-22447 12 Belügyminisztérium Politikai Főcsoportfőnökség rehabilitálásról értesítés. Budapest, 1963. ápr. 17.
ÁBTL 3.1.5. O-9698/8/42. 13 Marton Györgyi: Duszja nővér emlékének. Zalai Hírlap, 1995. július 21. 7.
Keserű valóság120
egy szerkesztő, hogy írjam meg számukra az emlékirataimat. A kilenc év történetét. Ugyanis ők szeretnék látni az én fejlődéstörténetemet, hogy én fegyverrel kezemben, a fronton estem szovjet fogságba, kvázi a szovjet nép ellensége
gyanánt, és az orosz nép barátja lettem, átlagon felüli műveltségre tettem szert,
olvasottságra, orosz irodalom, történelem stb. Hát ez a rendkívüli fejlődéstörténet őket érdekli. Mondtam az elvtársaknak, hogy tőlem ne kívánják, hogy
megírjam, mert hiszen én a szenvedő orosz népet szerettem, az orosz klasszikusokat szerettem meg, én nem lettem marxista, nem lettem bolsevista, és
nekem a kilenc év alatt soha nem volt jó dolgom, tehát nem sok jót írhatok.
De, de, csak írjam meg, mondták a szovjet elvtársak. Utána jöttek a magyar
elvtársak, és azt mondták, ők már magyarul, hogy Rózsás elvtárs, maga megírja az emlékiratait, az anti-Gulagot. Maga a könyvében megírja, hogy nem
volt olyan rossz a lágerekben, mint ahogyan a maga barátja, Szolzsenyicin írja
a műveiben, mert hiszen itt van egy magyar, aki átlagon felüli műveltségre
tett szert a lágerben. De elvtársak, én egy különc alak vagyok, aki ahelyett,
hogy a konyha körül koslattam volna fagyos sárgarépáért vagy káposztáért, a
könyvtárszoba körül koslattam. Engem ne mérjenek az átlaghoz. Nekem nyomorúságos sorsom volt amellett, hogy a betű után szaladtam. Nem tudok én
jót írni. Addig-addig, amíg meg kellett írnom az emlékirataimat, de én a lelkiismeretemre hallgatva írtam meg. Mi következett? Elvitték tőlem a kéziratot,
persze évek múltak el közben, ez ’74-től ’78-ig zajlott, és akkor sebbel-lobbal
jöttek vissza a magyar elvtársak, hogy, de Rózsás elvtárs, ez még szörnyűbb,
mint amit Szolzsenyicin írt.”14
Szolzsenyicinnel Rózsás jó viszonyt ápolt és levelezésben álltak, 1963-tól
egészen az 1980-as évek végéig, de már soha többet nem találkoztak. Baráti
hangvételű levelezést folytattak, Szolzsenyicin leveléből idézünk most példaként: „Kedves János! Leveled mélyen meghatott. Természetesen kitűnően
emlékszem rád, s arra is, hogy mennyire szeretted az irodalmat, és ezen belül
az orosz irodalmat... Nagyon tetszik nekem, ahogy te az átélt viszontagságokat felfogod, az a képességed, hogy még kedvezőtlen körülmények között
is meglátod az idegen emberekben a jót és a szépet...”15 1974-ben, amikor
Szolzsenyicin átvette az irodalmi Nobel díjat, kitért az egykori rabtársra is:
„A Gulág-szigetcsoport ősszel megjelenő harmadik kötetében többek között
megemlítem Rózsás Jánost. Kizárólag csak azért, hogy közismertté tegyem ezt
14 Nehézsorsúak 1988−2004. Rendező: Sára Sándor. Lejegyezve a részlet: Rózsás János és Szolzsenyicin.
Rubicon, 2017. 3. sz. 71. Ld. erről bővebben: Tóbiás Áron: Szolzsenyicin Gulag-társa, a Keserű
ifjúság írója. Kapu, 2013. szeptember 9-10. és Tóbiás Áron: Megmentett hangszalagok. Budapest,
Kortárs, 2015. 424-434. 15 Rózsás János: Szolzsenyicinről. 2000, 1989. június 60.
Kovács Emőke121
a nevet, mert egy nagyon jó szándékú és tisztességes magyar fiatalember, aki
velem szenvedett egy táborban, és ma egy ismeretlen kis magyar helységben
él. S akit két éve nyaggatnak, nyomorgatnak, hogy rólam szóló nyilatkozatot
adjon közzé. Ám ez a magyar fiatalember mind a mai napig hallgat. Nem
nyilatkozik. Képzeljük magunk elé egy ilyen vagy hasonló egyedülálló ember
állapotát, aki az életét jobbá és könnyebbé tehetné azzal, hogy a KGB kívánságainak megfelelően nyilatkozik. És ő, a magyar, a tisztességes szándékú és
jóakaratú magyar nem nyilatkozik tisztességtelenül…”16
Rózsás János előadást tart 2007-ben
Forrás: Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa
Itt érkezünk el, a megfelelő történeti és háttérkontextusba helyezve, Rózsás
János életének egyik neuralgikus pontjához és nehéz sorsának keserű
valóságához. Az állambiztonsági iratok között megtalálható ugyanis egy 1975.
július 28-án kelt ún. 6-os karton, Rózsás János nevére kiállítva.17 A kartonon
az alapadatok találhatók: fedőnév (Jutai), beszervezés alapja (hazafias), beszervezés vezetője (Rácz Géza rendőr őrnagy), a beszervezés ideje (1975. május 14.).
16 Alexander Szolzsenyicin – Stockholm, 1974. december (nemzetközi sajtótájékoztató nyilatkozatának részlete). Tóbiás Áron: Rózsás János könyvét megírta. Hét, 1992. 12. 11. 4. 17 6-os karton. Rózsás János 1975 ÁBTL 2.2.2.
Keserű valóság122
Laikusként többen állítják a karton ismeretének tükrében, hogy Rózsás Jánost
ebben az időszakban valóban beszervezte a szocialista állambiztonsági hálózat.
Ezzel kapcsolatosan két cikk is megjelent az elmúlt időszakban. Szőnyei Tamás
olyan iratokra hivatkozik – lábjegyzet feltüntetése nélkül –, amelyet sajnos nem
találtam meg az Állambiztonsági Szolgálat Történeti Hivatalának Levéltárában.18 A másik írás nemrégiben látott napvilágot egy internetes portálon, Murai
András és Németh Brigitta jegyzik a cikket.19 Míg Szőnyei Tamás esetében
látszik az iratok és az állambiztonsági források ismerete, addig az utóbbi netes
cikk hivatkozásai többnyire pontatlanok, az írás pedig egyértelműen egyetlen
dologra fókuszál: bebizonyítsa Rózsás Jánosról a besúgói múlt tényét. Azonban
a történetírás egyik fontos alapelve az objektivitás. Rózsás Jánosról a jelenlegi
állambiztonsági források tükrében nem jelenthetjük ki az ügynöki múlt meglétét. Ugyanis a 6-os karton önmagában nem bizonyító erejű (hasonló állításokkal napjainkban többen pert veszítettek), hálózati személynek a jelenlegi
hatályos magyar törvények szerint az a személy tekinthető: „aki az e törvény
hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek számára titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt
alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült.”20 Rózsás János esetében sem
jelentésekkel, sem beszervezési nyilatkozattal, sem a hálózati munkáért kapott
ellentételezés írásos bizonyítékával nem találkoztam. Mindezzel az érveléssel
nem felmenteni szeretném Rózsást, hanem a források tükrében elmondani a
valóságot és cáfolni a besúgói múlt valós meglétét.
Visszatérve Rózsás későbbi életére, az 1980-as években házkutatások,
megfigyelések, zaklatások sora kísérte életét, amely az 1980-as évekre, amikor
is Münchenben 1986-ban megjelent a Keserű Ifjúság, majd 1987-ben az Éltető
reménység, még inkább felerősödött. Rózsás művét 1989-ben Magyarországon
is kiadták. Az 1980-as évek zaklatott mindennapjairól a Napi operatív jelentések tanúskodnak és adnak pontos képet. A „zaklatások” a megjelenés előtti
évben (1985) kezdődtek, olykor gépkocsiellenőrzéssel: „a gépkocsit a nagykanizsai városi rendőrkapitányság közlekedési járőre 1985. szeptember 7-én
22.05 órakor Zalakomár térségében ellenőrizte. Ennek során a gépkocsiban egy
nagyméretű csomagot talált, melynek eredetére és tartalmára vonatkozóan
sem a gépkocsi vezetője, sem utasa, Rózsás János (…), akit F dosszié keretében
18 Szőnyei Tamás: Keserű felnőttkor. Szolzsenyicin, Rózsás János és az állambiztonság.
https://magyarnarancs.hu/belpol/keseru-felnottkor-87322 (letöltés ideje: 2020. jún. 15.) 19 Murai András – Németh Brigitta: Jelentések a Gulág magyar krónikásáról – Rózsás János, a
„magyar Szolzsenyicin” története. https://ntf.hu/index.php/2020/02/18/jelentesek-a-gulag-magyar-kronikasarol-rozsas-janos-a-magyar-szolzsenyicin-tortenete/ (letöltés ideje: 2020. jún. 20.) 20 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról szóló 2003. évi III. törvény 1.§. (2.)
5. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0300003.tv (letöltés ideje: 2020. jún. 20.)
Kovács Emőke123
ellenőrzés alatt tartanak, nem adott magyarázatot, ezért a járőr a nagykanizsai városi rendőrkapitányságra előállította őket. A csomagban a Rózsás
János által írt Keserű Ifjúság című önéletrajzi írások fénymásolt és fekete
műbőrbe kötött kettő példánya volt, melyet nevezett Budapest, Váci út 136/a.
szám alatt lakó sógornőjétől szállított Nagykanizsára. A Keserű ifjúság című
írás 1032 lapoldalszám terjedelmű. Mondanivalója és politikai állásfoglalása,
szovjetellenessége miatt nem került kiadásra. Rózsás János a sokszorosítás
helyére és az azt végző személy kilétére a meghallgatása során választ nem
adott, az anyagokat a további intézkedésig lefoglaltuk. Rózsás János szoros
ellenőrzését a BM 09/1982. sz. parancs alapján tovább folytatjuk.”21 A további
jelentések arról szólnak, hogy megtalálták a fénymásolatot a kocsiban, amelyet 1982-ben sikeresen Nyugatra juttattak, Münchenben várható a megjelenése.22 Tevékenységeit folyamatosan figyelték, írtak arról is, hogy Rózsás
előadást fog tartani a nagykanizsai Városvédő kör tagjainak a hadifogságáról.23 Egy másik jelentésben rögzítették a tényt: „Rózsás János többszöri
figyelmeztető jellegű beszélgetésre sem vonta vissza a nyugaton történő megjelentetésre adott megbízatását. Meghallgatása során elmondta, hogy 1986.
tavaszán várható könyve megjelenése.”24 A jelentés továbbiakban kitért arra,
hogy Rózsás megkapta Münchenből a Keserű Ifjúságot, postán, de a „küldeményt elkobozta a BM III/3., osztály, de várható, hogy Rózsás részére a nyugatról rendesen beutazó ismerősök a vámellenőrzés megkerülésével hoznak
tiszteletpéldányokat.”25 Ezt követően a jelentések tudósítottak még a Keserű
Ifjúságról és annak Szabad Európa Rádióban történő közléséről.26
Számvetés
Rózsás János a rendszerváltoztatásig a fentebb bemutatott lélektani
helyzetben élt, de amit tudott, megtett azért, hogy a GULAG pokláról
kitörölhetetlen írásos nyomokat hagyjon. A rendszerváltoztatás úgy tűnt,
a GULAG rabok lelkének is meghozza majd a felszabadulást. Az egykori
sorstársak nagy akarattal kezdtek neki a kárpótlás, a valódi rehabilitálás, a
21 Napi operatív jelentés. ÁBTL 271. Zala-22/1985. - 1985. szeptember 9. 22 Napi operatív jelentés. ÁBTL 271 Zala-23/1985. - 1985. szeptember 26. 23 Napi operatív jelentés. ÁBTL 271 Zala-3/1986. - 1986. március 14. 24 Napi operatív jelentés. ÁBTL 271 Zala-9/1986. - 1986. augusztus 29. 25 uo. 26 Napi operatív jelentés. ÁBTL 271 Zala-9-170/6/1986. - 1986. szeptember 1. Ld. még: Napi operatív
jelentés. ÁBTL 271 Zala-32/1988. - 1988. szept. 14. és Napi operatív jelentés ÁBTL 2.7.1. Zala-32-
183/3/1988. - 1988. szeptember 15.
Keserű valóság124
mementók, emlékmű-állítás kérdésének. Hasonlóan nagy elszántsággal indult neki Rózsás János is az
évszázad legnagyobb vállalkozásának – számítógép, adatbázisok,
internet nélkül –, a GULAG lexikon összeállításának. Nem másra
szánta el magát, mint hogy összegyűjtse több mint 4500 rabtársának életrajzát, sorstörténetét. Máig
nem született hasonló összegzés.
A kortársak és Rózsás János szellemi örökségének, egykori jóbarátjának, Rajnai Miklósnak személyes közlése szerint Rózsás János
fáradhatatlan volt és megtörhetetlen. Szerény körülmények közt
élt nagykanizsai otthonában, a
konyhapénzből különítette el a postai bélyegre a költségeket. A 10 esztendős kutató és összegző munka eredményeként látott napvilágot a GULAG
lexikon, melynek előszavában olvashatjuk Rózsás egyfajta ars poeticáját:
„… 1989-ben megnyílt a lehetőség arra, hogy adatgyűjtésbe kezdjek a volt
bajtársak, illetve a hozzátartozóik körében. Elhatároztam, hogy alulról jövő
kezdeményezésként a lehetőséghez képest minél több olyan Kárpát-medencei
magyar állampolgár sorsát felderítem, akik a szovjet katonai törvényszékek
ítélete nyomán jogfosztott rabként megjárták a GULAG kényszermunka táborainak poklát vagy odavesztek Szibéria távoli tájain. Kutatómunkám során
a hivatalos levéltárak támogatására nem számíthattam, így a túlélők segítségére, visszaemlékezéseire támaszkodhattam csupán tevékenységemben, az
érdekelteknél fellelhető hivatalos iratokra támaszkodva. A bajtársak vagy az
elhalt sorstársak özvegyei, gyermekei, testvérei a legtöbb esetben megértették
törekvésem célját. […] Az ártatlanul kivégzettek, Szibéria ismeretlen tájain
meghalt honfitársaink hozzátartozói az adatközlés alkalmával nem egyszer
kijelentették: férjük, apjuk, testvérük sorsának megjelenése a lexikonban
szimbolikus sírhelye az örökre eltűnt szeretteiknek.27 A lexikon megjelenése,
majd a fővárosi Honvéd téren állított GULAG Emlékmű felavatása – melyben Rózsás szintén tevékenyen részt vett – némi elégtételt szolgáltatott szá27 Rózsás János: GULAG lexikon. Budapest, Püski, 12-13.
Rózsás János nagykanizsai otthonában
Forrás: Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa
Kovács Emőke125
mára. Számos előadást tartott, járta az országot, látogatta a kárpát-medencei
magyarságot. Egykori társai mind elismerően beszéltek róla, de a megnyugvás mégsem jöhetett el számára. Az okokat ő maga foglalta össze az egyik,
szinte mindenre kiterjedő életrajzi vallomásában: „Sajnos a küldetéstudatból
végzett, több évtizedes kitartó tevékenységem kiváltotta egyes köröknek és személyiségeknek a nemtetszését, irigységét és féltékenységét. Mindez engesztelhetetlen gyűlöletet lobbantott fel velem szemben, holott én az írásban és szóban, nyilvánosan elhangzott rágalmakra soha nem válaszoltam. Tudomásul
vettem: aki kilép a maga igazával, meggyőződésével a nyilvánosság elé, annak
számolni kell azzal, hogy nem mindenki ért vele egyet, sőt ellenszenvet vált
ki egyesekben. De egy fejlemény már túllépett minden határt, és így munkásságom ismertetése során – a teljesség kedvéért – szót kell ejteni róla, nevek
és közelebbi azonosító adatok nélkül. Egy gyűlölettől elvakult személy 2000
augusztusában csalárd módon, hazug érvekkel megkörnyékezett tizennyolc
volt gulágos sorstársat, azt állítva, miszerint a lexikon összeállításával „megsértettem a személyiségi jogaikat”. A tájékozatlan sorstársak aláírásának
megszerzésével (ő maga a háttérben meghúzódva) pert indított, kártérítési
keresetet nyújtott be a Püski Kiadó, mint I. rendű alperes, és ellenem, mint
II. rendű alperes ellen. A megtévesztett emberek nevében azt kezdeményezte
a bíróságon keresztül, hogy tiltsák be a Gulag lexikon terjesztését, fejenként
mindegyiküknek fizessünk 100-100 ezer forint nem vagyoni kártérítést. Még
az első bírósági tárgyalás előtt öt sorstárs visszalépett a keresettől, mivel egyrészt rájöttek arra, hogy őket rászedték, másrészt megértették, hogy mi, az
alperesek nem lehetünk pervesztesek, a beterjesztett írásos bizonyítékok alapján. Sajnos a további tizenhárom „felperes” tájékozatlanságból vagy téves
meggyőződésből fenntartotta peres igényét. A Gulag kényszermunkatáborait
megjárt sorstársak zöme – miután megtudta e gyalázatos per részleteit, és
azt, hogy voltaképpen milyen erők húzódnak meg a háttérben – határozottan követelte a „felperesek” visszalépését, a pert indító felbujtó intézkedésével.
Ez végre 2001 júniusában megtörtént. A bíróság a felperesek keresetének hivatalos visszavonása után leállította az eljárást az oktalanul, jogtalanul megvádolt alperesekkel szemben Ily módon – a néhány sorba sűrített lényeg alapján
– szomorúan kell megállapítani, hogy a történelmi igazság feltárása bizonyos
körök számára még ma is – a rendszerváltozást követő években – nem kívánatos tevékenység.”28 E sorokból nagyon kihallatszik Rózsás csalódottsága,
28 Rózsás János: Fogságom naplója és egyéb munkák Habent sua fata libelli... Pannon Tükör, 2002. 5-6.
sz. 65. Hasonló gondolatairól beszámol még levelezésében: Rózsás János levele Pintér Károlynénak.
Nagykanizsa, 1993. aug. 13.; 1995. február 22.; 1995. június 23.; 1996. január 20., 1996. december 14.; 1997. július 2.; 1997. július 7.; 1999. január 4.; 1999. március 28. Forrás: Gulag Alapítvány,
Keserű valóság126
megtörtsége, de mégsem adta fel. 2005-ben megjelenhetett a Leventesors
című memoárkötete, közben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend
Lovagkeresztjét, a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét, a Zala megye
Díszpolgára címet.
Csendben, szerényen távozott a GULAG magyar krónikása, kinek emlékét egykori lakóhelye, Nagykanizsa méltón őrzi.29 Személye az egykori
GULAG rabok körében is elismerést váltott ki, életműve, szerepe, vállalása
elvitathatatlan. A feldolgozatlan, archív források és az Országos Széchényi
Könyvtárban őrzött Rózsás János hagyaték tükrében érdemes lenne méltó,
történeti forrásokon alapuló Rózsás János életét teljességében bemutató és
feltáró monográfia összeállítását megfontolni.
Rózsás János könyvbemutatója 2009-ben
Forrás: Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa
Archívum, kézirat. 29 Ld. Rózsás János terem. https://emlekhelyek.nagykar.hu/irasok/9980/1.html (letöltés ideje: 2020. jún. 15.)
Kovács EmőkeKÉNYSZERŰ RABSÁG, KETTÉTÖRT SORSOK, JELÖLETLEN SÍROK
(A GULAG-KUTATÁS FEHÉR FOLTJAI) – konferenciakötet
Budapest, 2021
Felelős kiadó: GULAG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány
Szerkesztette és a szöveget gondozta: Kovács Emőke
Nyomdai előkészítés, tipográfia: Kónya Miklós
Nyomdai munkák: OOK-Press Nyomda
ISBN 978-615-6251-01-5
Minden jog fenntartva! 2021
www.gulagalapitvany.h