A következő szöveg a cikkből keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:
Vértes Judit:
Apám regénye
Cirkusz és kenyér
7. fejezet
M. K. V. K. M,
Minisztérium!
Tiszta misztérium!
Misztikus minisztérium!
Itt állok szent kapud előtt. Méregetem a feliratot, hagyó-gatom a belépést, mint fogfájós a rendelő előtt. Nézem és olvasom megbüvölten: Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium. M. K. V. K. M. Emkávékáem oda és vissza. Milyen bűvös, önmagába visszatérő „Indulagörög-aludni"-szerű játék ez. Itt ékeskedik a bátorító írás is:
Állástalanok fogadónapja kizárólag kedd! Belépés sorszám szerint
A feliratok után a portástábornok fogadott. Aprólékosan kianalizálta kilétemet, kezembe nyomta a 113-as varázsszámot és mutatta az irányt. Boldogan rohantam volna útlevelemmel az ígéretek Felhőkarcolója felé, ha bele nem ütközöm már a lépcsőknél a kilincselő diplomás, koldusseregbe, a várakozó állástalanok kígyózó sorába. A kigyó-íaroknak én lettem a 113. sorszámú pikkelye.
Az idő megállt.
A lépcsők kínos-keservesen fogynak, türelmünk rohamosan. A lift rendületlenül jár, da nem nekünk! Szállítja a kisebb-nagyobb minisztériumi méltóságosokat. Ezeket mind lehet nézni, irigyelni. Idő is van rá!
„Parancsoljon méltsásramm! Parancsoljon Méltsásgramm!" Mázsányi méltóságtudattal néznek el felettünk... Valahová m semmibe. Arcukat feltérképezzük.
„Panem et eircensea!"
A cirkusz tehát megvan az álláskérők csendes nézőserege szamára, már csak a kenyér kell. Az is meglesz! — gondolom és századszorra is kitapogatom a zsebemben lapuló Néptanítók Lapját.
... 66. évf. 2. sz. 1933. jan. 15.
139/1933. eln. sz. Valamennyi alárendelt hatóságnak, hivatalnak, intézetnek, intézménynek.
X
Az 1901. évi XXIV. t c. (az összeférhetetlenségről) 13. §-ának utolsó bekezdésében akként rendelkezik, hogy „kinevezések vagy előléptetésekre vonatkozó közbenjárást a miniszterek senkitől sem fogadhatnak eL"
x
Végül szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a tisztviselők, tanerők és egyéb alkalmazottak indokolt és jogos kívánságaikat bármikor elém terjeszthetik a szolgálati út betartásával, stb.
Budapest, 1933. január 5. Hóman Bálint s. k.
Váratlanul felgyorsul a kígyómozgás. Ügy látszik erősítést kaptak odabent, ötösével adagol bennünket az altiszt kétfelé. Öt ide! öt oda! Öt ki! öt be! Szenzációs szervezés! Délután 2 óra van! Többen delet csinálnak. Leülnek a léptsőre, (igen a lépcsőre!) és ott esznek. Esznek.
Egy sápadt leányt most támogatnak ki a sorból. Arcán könnypatak. Jtfa már nem lesz ereje visszajönni.
Megilletődve léptem be négy sorstársammal a szent hely élőszentélyébe.
Egy szemüveges fiatalember trónolt az íróasztal mögött Előtitkárféle lehetett. A 8—10 kg-os vaskos Nagy Könyv feküdt előtte. Ebből keresgélte ki a neveket. Libasorban áll tünk előtte. Én voltam az utolsó közlegény. Ráértem számolni a ránk fordított időt. Az első aspiráns egy sovány kislány, 5 percet emésztett fel. Sok! özvegy édesanyja, testvérei vannak, 5 éve állástalan, stb. stb. stb. Sok-sok stb.-jo volt szegénynek és az az 5 év. Nem panaszkodhatott, a k.s szemüveges teljes 5 percet áldozott rá. Egy év = egy perc. (Az én alig két esztendőmmel hamar kiemészt innen! — gondoltam.)
— Tessék bemenni azon az ajtón! — mondta a lánynak. Ez biztos kifogta a fókát. A másodikkal hamar végzett
az íróasztal hajókormánvosa. Egy perc volt mindössze. A harmadik eszkimó „szimpla" eset volt. Három éve állástalán „isen ... igen ... a kérvényét számon tartják", itt a bejegyzés: beadta 1930. júl. 15-én, most 1933 van. Ez csak 3 év, lássa be kolléga úr, vannak régebbi állástalanok is... Azok jönnek előbb. A .,kollé?a" úr sehoeysem akarta belátni. Magyará^tq kézzel-lábbal a sok satöbbit.
— Sa'nálom! — mondta a miniszteriális gépezet elővédje •— Tcsék nár hónap múlva beiönni. — Elment a „csak" 3 éves és vitte magával a 6 perc kínjait. Tehát eddig:
5-M-M5
•------= 4 pere
3
Egy óra alatt 15 életsors.
— Tessék a következő! Ez én vagyok.
— Név?
Máris lapozza a bibliát, keresi a nevem. Nagy a rend! Betűrendben vannak itt beláblázva az embersorsok.
— Ne tessék keresni!, Nem vagyok benn a nagy könyvben.
— Hogyhogy? — kérdi megütöd ve, s feltolja szemüveget • homlokára, hogy jobban mégnézzen.
— Nincs benne? Hát akkor mit akar?
— Kérem, én most hoztam be a kérvényt. 1931-ben végeztem, akkor rögtön katonának hívtak be...
— Ide nem Is adott be kérvényt? — vágott közbe.
— Nem. Azt hittem felekezetnél, községnél könnyebben megy a dolog.
— Dehát akkor mit aVar tőlünk? — hitetlenkedett.
— Kérem, engem a 139-es rendelet bátorított fel és ezért hoztam be a kérvényemet. Odamutattam a Néptanítók Lapját Rá se pillantott. Hátradőlt székében. Lekapta szemüvegét, összecsapta két kezét:
— Hát kérem! Ilyen még nem fordult elő. Idefön érdeklődni és bent sincs a kérvénye. Hallatlan! Visszakapkodta a szemüveget és szétcsapta a könyvet.
— Nézze! Itt van pár ezer ember betűrendben. Mi ezt mind pontosan nvilvántartiuk. számontartjuk. Ha bent van, akkor lehet érdeklődni! Látja? Látia?
— Köszönöm szépen! — mondtam a semmiért.
—■ Tessék a következő! — fordult el tőlem a periszkóp ember.
Hátra vánszorojrtam a fflUedt szobiban. Fogtam a Néptanítók Lapját, belehe'veztem kérvényemet és csendesen odatettem a sorsok asztalára.
A szemOveee-! rámmeredt. Mondani akart valamit, de fuldokló köhögés főtt rá.
— Köszönöm szépen! — mondtam újra és már kinn is Voltam, sorsára haeyva kérvényemet.
(Folytatása következik)
A legtöbb, ami tudható Nagykanizsa kistérségéről
A következő szöveg a cikkből keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:
Vértes Judit:
Apám regénye
Cirkusz és kenyér
7. fejezet
M. K. V. K. M,
Minisztérium!
Tiszta misztérium!
Misztikus minisztérium!
Itt állok szent kapud előtt. Méregetem a feliratot, hagyó-gatom a belépést, mint fogfájós a rendelő előtt. Nézem és olvasom megbüvölten: Magyar Királyi Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium. M. K. V. K. M. Emkávékáem oda és vissza. Milyen bűvös, önmagába visszatérő „Indulagörög-aludni"-szerű játék ez. Itt ékeskedik a bátorító írás is:
Állástalanok fogadónapja kizárólag kedd! Belépés sorszám szerint
A feliratok után a portástábornok fogadott. Aprólékosan kianalizálta kilétemet, kezembe nyomta a 113-as varázsszámot és mutatta az irányt. Boldogan rohantam volna útlevelemmel az ígéretek Felhőkarcolója felé, ha bele nem ütközöm már a lépcsőknél a kilincselő diplomás, koldusseregbe, a várakozó állástalanok kígyózó sorába. A kigyó-íaroknak én lettem a 113. sorszámú pikkelye.
Az idő megállt.
A lépcsők kínos-keservesen fogynak, türelmünk rohamosan. A lift rendületlenül jár, da nem nekünk! Szállítja a kisebb-nagyobb minisztériumi méltóságosokat. Ezeket mind lehet nézni, irigyelni. Idő is van rá!
„Parancsoljon méltsásramm! Parancsoljon Méltsásgramm!" Mázsányi méltóságtudattal néznek el felettünk... Valahová m semmibe. Arcukat feltérképezzük.
„Panem et eircensea!"
A cirkusz tehát megvan az álláskérők csendes nézőserege szamára, már csak a kenyér kell. Az is meglesz! — gondolom és századszorra is kitapogatom a zsebemben lapuló Néptanítók Lapját.
... 66. évf. 2. sz. 1933. jan. 15.
139/1933. eln. sz. Valamennyi alárendelt hatóságnak, hivatalnak, intézetnek, intézménynek.
X
Az 1901. évi XXIV. t c. (az összeférhetetlenségről) 13. §-ának utolsó bekezdésében akként rendelkezik, hogy „kinevezések vagy előléptetésekre vonatkozó közbenjárást a miniszterek senkitől sem fogadhatnak eL"
x
Végül szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a tisztviselők, tanerők és egyéb alkalmazottak indokolt és jogos kívánságaikat bármikor elém terjeszthetik a szolgálati út betartásával, stb.
Budapest, 1933. január 5. Hóman Bálint s. k.
Váratlanul felgyorsul a kígyómozgás. Ügy látszik erősítést kaptak odabent, ötösével adagol bennünket az altiszt kétfelé. Öt ide! öt oda! Öt ki! öt be! Szenzációs szervezés! Délután 2 óra van! Többen delet csinálnak. Leülnek a léptsőre, (igen a lépcsőre!) és ott esznek. Esznek.
Egy sápadt leányt most támogatnak ki a sorból. Arcán könnypatak. Jtfa már nem lesz ereje visszajönni.
Megilletődve léptem be négy sorstársammal a szent hely élőszentélyébe.
Egy szemüveges fiatalember trónolt az íróasztal mögött Előtitkárféle lehetett. A 8—10 kg-os vaskos Nagy Könyv feküdt előtte. Ebből keresgélte ki a neveket. Libasorban áll tünk előtte. Én voltam az utolsó közlegény. Ráértem számolni a ránk fordított időt. Az első aspiráns egy sovány kislány, 5 percet emésztett fel. Sok! özvegy édesanyja, testvérei vannak, 5 éve állástalan, stb. stb. stb. Sok-sok stb.-jo volt szegénynek és az az 5 év. Nem panaszkodhatott, a k.s szemüveges teljes 5 percet áldozott rá. Egy év = egy perc. (Az én alig két esztendőmmel hamar kiemészt innen! — gondoltam.)
— Tessék bemenni azon az ajtón! — mondta a lánynak. Ez biztos kifogta a fókát. A másodikkal hamar végzett
az íróasztal hajókormánvosa. Egy perc volt mindössze. A harmadik eszkimó „szimpla" eset volt. Három éve állástalán „isen ... igen ... a kérvényét számon tartják", itt a bejegyzés: beadta 1930. júl. 15-én, most 1933 van. Ez csak 3 év, lássa be kolléga úr, vannak régebbi állástalanok is... Azok jönnek előbb. A .,kollé?a" úr sehoeysem akarta belátni. Magyará^tq kézzel-lábbal a sok satöbbit.
— Sa'nálom! — mondta a miniszteriális gépezet elővédje •— Tcsék nár hónap múlva beiönni. — Elment a „csak" 3 éves és vitte magával a 6 perc kínjait. Tehát eddig:
5-M-M5
•------= 4 pere
3
Egy óra alatt 15 életsors.
— Tessék a következő! Ez én vagyok.
— Név?
Máris lapozza a bibliát, keresi a nevem. Nagy a rend! Betűrendben vannak itt beláblázva az embersorsok.
— Ne tessék keresni!, Nem vagyok benn a nagy könyvben.
— Hogyhogy? — kérdi megütöd ve, s feltolja szemüveget • homlokára, hogy jobban mégnézzen.
— Nincs benne? Hát akkor mit akar?
— Kérem, én most hoztam be a kérvényt. 1931-ben végeztem, akkor rögtön katonának hívtak be...
— Ide nem Is adott be kérvényt? — vágott közbe.
— Nem. Azt hittem felekezetnél, községnél könnyebben megy a dolog.
— Dehát akkor mit aVar tőlünk? — hitetlenkedett.
— Kérem, engem a 139-es rendelet bátorított fel és ezért hoztam be a kérvényemet. Odamutattam a Néptanítók Lapját Rá se pillantott. Hátradőlt székében. Lekapta szemüvegét, összecsapta két kezét:
— Hát kérem! Ilyen még nem fordult elő. Idefön érdeklődni és bent sincs a kérvénye. Hallatlan! Visszakapkodta a szemüveget és szétcsapta a könyvet.
— Nézze! Itt van pár ezer ember betűrendben. Mi ezt mind pontosan nvilvántartiuk. számontartjuk. Ha bent van, akkor lehet érdeklődni! Látja? Látia?
— Köszönöm szépen! — mondtam a semmiért.
—■ Tessék a következő! — fordult el tőlem a periszkóp ember.
Hátra vánszorojrtam a fflUedt szobiban. Fogtam a Néptanítók Lapját, belehe'veztem kérvényemet és csendesen odatettem a sorsok asztalára.
A szemOveee-! rámmeredt. Mondani akart valamit, de fuldokló köhögés főtt rá.
— Köszönöm szépen! — mondtam újra és már kinn is Voltam, sorsára haeyva kérvényemet.
(Folytatása következik)