A belvárosi barokk lakóépület már 1827-ben is állt, ekkor került ide Halas János borbélyműhelyébe legényként Francsics Károly (1804–1880). Huszonhat évig volt Halas mester borbélysegédje, amikor meg tudta vásárolni a házat és a műhelyt.
Francsicsot emlékiratai tették híressé, amelyet 1846 óta vezetett. Hat kötetes kézirata 1870-ig foglalja össze életének történetét. Nagyobbik része 1973-ban "Kis kamorámban gyertyát gyújték" címmel jelent meg, később előkerült fejezeteit pedig "Francsics Károly visszaemlékezései" címmel adták ki 2001-ben.
Irodalmi értékű írásművéből megismerhetjük Veszprém XIX. századi életének mindennapjait (Francsics 84 polgárhoz, valamint szemináriumi papokhoz és a ferences atyákhoz is járt rendszeresen borotválni, így a város különböző köreiből közvetlenül jutott információkhoz).
Az épület homlokzatán 1994-ben elhelyezték a veszprémi születésű Auer Lipót (1845–1930) hegedűművész emléktábláját, Kő Pál szobrászművész alkotását. Maga Auer Lipót azonban nem itt született, a ház később került a család birtokába.
A felvétel 2005 augusztusában készült.
Felh. irod.:
Balassa László - Kralovánszky Alán: Veszprém. Bp. Panoráma, 1983
Rakos Miklós: Veszprémtől Szentpétervárig. Auer Lipót élete és művészete. Veszprém, Veszprém Megyei Tanács, 1981
Francsics Károly: Kis kamorámban gyertyát gyújték. Bp. Magvető, 1973
Francsics Károly visszaemlékezései. Pápa, Pápai Református Gyűjtemények, 2001